Sakk szakosztály
 


  Salamon Ferenc tanárnak, a Vigadó igazgatójának kutatásai szerint Kézdivásárhelyen az első sakkversenyt 1898-ban tartották M. Székely János és Vajna Károly akkori főgimnáziumi tanárok szervezésében. 1989 előtt a művelődési ház, majd az ifjúsági klub keretén belül működött ingyenes sakktanfolyam Wunder Jenő ny. közgazdász irányítása alatt. Az 1989-es események után jó pár évnek kellett eltelnie, míg 2001-ben a Vigadónál Kovács János sakkoktató irányítása alatt beindult az I-VIII. osztályosok számára szervezett tanfolyam. 2002-ben a tanfolyam működését nagyban elősegítette az Enter Kft. által nyújtott havi ötven eurónak megfelelő összeg.
   A sakktanfolyam másik támogatója a csernátoni népfőiskola volt, ahonnan könyveket kaptak, s így minden versenyen jutalmazni tudták az elsõ három helyezettet. A KSE-napokon és az Őszi sokadalom alkalmával az önkormányzat támogatta anyagilag a sakkversenyek megszervezését.


Sakkverseny a Vigadóban

  Kovács János sakkoktatót betegsége miatt Kovács Árpád váltotta fel, aki 2003-ban irányította a tanfolyamot. A kézdivásárhelyi sakk szakosztálynak jelenleg tizenegy felnőtt és tizennégy ifi játékosa van, de sajnos, nincsenek leigazolva. Sepsiszentgyörgy papíron szerepelteti a kézdieket, így papíron mindig kikapnak, s a jó játékosok bucholc pontszáma egyre fogy. A Bartha családot és sok más tehetséges helybeli sakkozót a leigazolások késése miatt nem lehetett rávenni arra, hogy a kék-fehér színekben versenyezzenek. Ami a gondokat illeti, tíz sakkóra hiányzok a legjobban. A sakk szakosztály vezetõje Salamon Ferenc tanár, a Vigadó igazgatója.


Salamon Ferenc

E-mail: vigado@planet.ro

Telefon: (40)0267 361 081, (40)0267 362 002


A reklámdíj teljes mértékben az ön által kiválasztott sportág fellendítésére irányul.

Bővebben...

© Copyright 2003-2008 - www.kezdise.com - Kézdivásárhelyi Sportegyesület (KSE).
Minden jog fenntartva!
 
 
Search Engine Submission