Amatőr rádiósok szakosztálya
 

  A 63 éves Mohacsek József immár több évtizede vezeti nagy ügyszeretettel a YO6KNY hívójelű kézdivásárhelyi rádiósklubot, mely 2002. január 5-e óta a KSE keretén belül önálló szakosztályként tevékenykedik. Jelenleg a szakosztály a Sinkovits stadion épületének egyik termében fejti ki tevékenységét. A szakosztály tagjai: dr. Szőcs Géza, Szabó Pius, Szőllősi László, Szima Árpád, Forró Dezső, Chilian Gáll Antal, Tankó Levente, Szabó András, Györgyjakab László, Serbán György, Kádár Imre, Györgyjakab Aranka, Nagy Zoltán, Vizsuly Tibor, Szőllősi Tamás, Tankó Rozália, Szőcs Géza. A rádióamatőrök trófeái a létrejött összeköttetést igazoló lapok. Egy kapcsolat felvétele után a partnerek elküldik egymásnak postán az általuk kibocsátott igazolásokat.


Mohacsek József szakosztályvezetõ

  Mohacsek József már több mint húszezer ilyen lappal rendelkezik. Száz országból szerzett igazolólap után diploma is jár az ügyes rádiósnak. Huszonöt ország után már megadják a nagy klubtagságot. Mohacsek Józsefet egy kaliforniai klubba vették fel 1966-ban. Tevékenységüknek tulajdonképpen nemcsak sport- és versenyjellege van, hanem tudományos értéke is. A rövidhullámokat is a független rádióamatőrök találták meg. Olyan rádióamatőr is akad, aki megtanult angolul, spanyolul vagy olaszul. Ha valaki megismeri a morzejeleket egyúttal egy új, egyetemes nyelvvel is bírni fog. Rádióamatőr például Huszein, a jordániai uralkodó, és még ma is morzézik Juan Carlos spanyol király. Őket nem uralkodóként ismerték meg a rádiósok. A rádióamatőr akár távoli országok uralkodóit is megszólíthatja - ráadásul tegezve -, s a koronás fők ezt egyáltalán nem veszik rossz néven. 2003-ban a KSE rádióamatőr szakosztálya a Henri Coanda versenyen csapatban az előkelő negyedik helyen végzett. Az eredmények néha csak egy-két év múlva érkeznek be.

  Mohacsek Józsefnek, a rádióamatőr szakosztály elnökének telefonszáma: (40)0267 363 775.


A reklámdíj teljes mértékben az ön által kiválasztott sportág fellendítésére irányul.

Bővebben...

© Copyright 2003-2008 - www.kezdise.com - Kézdivásárhelyi Sportegyesület (KSE).
Minden jog fenntartva!
 
 
Search Engine Submission