Kalendárium
 


Országos bronzérem kézilabdában

A kézdivásárhelyi kézilabda-szakosztály a volt sportiskola, a jelenlegi Nagy Mózes Sportklub keretében működik, és az elsők között alakult meg a futball- és a jégkorong-szakosztállyal együtt. Szász Csaba testnevelő tanár 1990 óta vezeti a szakosztályt. Azóta mindig minden korosztályból olyan csapatokat próbált összeverbuválni, hogy részt tudjanak venni és helyt tudjanak állni az országos versenyeken. 1990 óta nem volt még egy olyan esztendő, hogy ne neveztek volna be az országos bajnokságba. Eredményeik nem mindig voltak kimagaslóak, de a csoporton belül – ahol hat csapat vesz részt – mindig helyt álltak, a harmadik-negyedik helyen végeztek.

2003-ra érett be az addig befektetett munka gyümölcse, ekkor már a nagyon jó eredményeket értek el mind az ifjúsági II-es, mind az ifjúsági III-as lánycsapatnak köszönhetően. Szász Csaba edző mindvégig bízott abban, hogy 2004-ben az ifi III-as korosztályú csapattal továbbjut a csoportból, és május 7-9. között ott lesznek az országos elődöntőn. „Nagyon jó, eredményes évet zártak a lányok, azt is mondhatom, hogy elvárásokon túlmutatva játszották végig az idényt – összegzett 2003 decemberében a mester.
A junior II-es lányok hét csapat közül, két forduló után csoportjukban az előkelő második helyen zárták az évet 18 ponttal, a szászsebesi együttes előtt.
A junior III-as lányok két szakasz után:

1. Kézdivásárhely 6 6 0 0 158-65 12p.
2. Brassói Golden Kids 6 4 0 2 143-87 8p.
3. Székelyudvarhely 6 2 0 4 83-138 4p.
4. Brassói Dinamo 6 0 0 6 46-138 0p.

Napi egy edzéssel készülnek mindkét csapattal, általában az edzéseket a délutáni, illetve az esti órákban tartják meg, a kicsiknek órák után, 15-17, a nagyoknak pedig 19-21 óra között. Szombati napokon is edzenek mindkét korosztállyal 10 órától 13,30 óráig.
Nemzetközi tornákra is kaptak meghívást, Szegeden már ötször voltak jelen a nemzetközi gyermekkézilabda-fesztiválon, ahol 2003. április 16-19. között érték el eddigi legjobb eredményüket, amikor tizenhat csapat közül a második helyen végeztek, anyaországi, németországi, osztrák, szerbiai és montenegrói csapatokat győzve le. A döntőben Kistelektől, a magyarországi bajnokcsapattól kaptak ki 14-11-re. Ez volt az eddigi legjobb külföldi szereplésük. Kimagasló játékosaik is vannak mindkét csapatban, a legjobb Szabó Gabriella, aki a junior II-es korosztályú országos válogatott keret tagja immár második éve, és a tavalyi évben is nagyon jól teljesített klubcsapata megmérettetésein.
A Nagy Mózes Sportklub 2003-as junior III-es csapatának összetétele: Csáki Éva, Molnár Beáta – kapusok, Turóczi Zonga, Márton Szende, Márton Márta, Ugron Tímea, Sükösd Linda, Nagyoláh Csilla, Kerekes Noémi, Varga Zsuzsa, Albert Helén, Albert Helga, Bernád Ágnes és Opra Beáta mezőnyjátékosok.
A junior II-es csapat kerete a következő volt: Csáki Éva – kapus, Iacob Estera, Ilyés Beáta, Varga Zsuzsa, Albert Helén, Szabó Gabriella, Thiesz Panna, Bardócz Emőke, Albert Helga, Háber Annamária, Vilikó Réka, Bíró Andrea, Bernád Ágnes, Grama Ioana és Benga Simona mezőnyjátékosok.

A kézilabda szakosztály 2004-es tevékenysége is eredményekben gazdag évnek mondható. A junior III-as lánycsapat, miután veretlenül megnyerte csoportját, 2004. május 7-9. között országos elődöntőn vett részt, amely Sepsiszentgyörgyön került megrendezésre.
A végső rangsor a csoportban:
1. Nagy Mózes SK 12 12 0 0 235 – 149 23 p.*
2. HC Golden Kids 12 7 0 5 277 – 202 14 p.
3. Udvarhely SK 12 5 0 7 227 – 283 10 p.
4. Dinamo Brassó 12 0 0 0 126 – 312 -9 p. **
*Két pont levonva
**Kilenc pont levonva
A sepsiszentgyörgyi elődöntő eredményei:
Nagy Mózes SK – Szászrégeni ISK 27-10
Temesvári Banatul SE –Nagy Mózes SK 18-31
Nagy Mózes SK –Besztercei SL 29-20

A csapat ezzel a nagyszerű szerepléssel jutott tovább az országos bajnokság Râmnicu Vîlcean megrendezett döntőjére. Itt, a román kézilabda fellegvárában, Románia egyik legszebb és legkorszerűbb sportcsarnokában május 25-29. között rendezték meg az országos kézilabda bajnokság döntő tornáját a junior III-as lányok számára. A bajnokság elején rajtolt negyvenkilenc csapatból a következő nyolc jutott az országos döntőbe, ahol a Román Kézilabda Szövetség két csoportot alakított ki:
A-csoport: Slatinai ISK, Bukaresti Muntenia SE, Drobeta Turnu Severini ISK, Kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub
B-csoport: Bakói ISK, Râmnicu Vâlceai Energetic Sportlíceum, Brassói Golden Kids, Besztercei Sportlíceum.
A Nagy Mózes Sportklub junior III-as csapata kiváló teljesítmény után, ahol minden mérkőzésen tudásuk, küzdőképességük és győzni akarásuk legjavát nyújtották, még akkor is, ha közben veszítettek, mindenki nagy meglepetésére, de megérdemelten lett bronzérmes.
Eredményeik a csoportban:
Slatinai ISK – Nagy Mózes Sportklub 23-19,
Nagy Mózes Sportklub –Drobeta Turnu Severini ISK 20-19
Bukaresti Muntenia Sportegyesület– Nagy Mózes Sportklub 17-28.
Az elődöntő eredményei:
Slatinai ISK– Bakói ISK 24-18
Nagy Mózes Sportklub –Râmnicu Vâlceai ISK 25-30
A döntő:
Slatinai ISK– Râmnicu Vâlceai Sportlíceum 31-24.

A harmadik helyért, a bronzéremért járó mérkőzésen a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub 23-15-re győzte le a Bakói ISK-t. Lányainkat a Román Kézilabda Szövetség a harmadik helyezés eléréséért serleggel, bronzéremmel, egy rend játék-felszereléssel és sportcipővel jutalmazta. A szövetség jelen levő szakemberei felfigyeltek Albert Helén és Albert Helga játékára, s meghívták őket a korosztályuknak megfelelő román válogatottba.
A bronzérmes kézdivásárhelyi csapat: Csáki Éva, Molnár Beáta, Kerekes Noémi, Nagyoláh Csilla, Turóczy Zonga, Márton Szende, Opra Beáta, Varga Zsuzsa, Bernád Ágnes, Albert Helga, Albert Helén, Ugron Tímea, Sükösd Linda, Márton Márta.
Időközben a Nagy Mózes Líceum VII-VIII. osztályos csapata megnyerte az általános iskolák közti megyei bajnokságot. Az általános iskolák országos bajnokságának elődöntőjéből, amely Székelyudvarhelyen zajlott, lányaink veretlenül jutottak be az országos döntőbe, ahol Kolozsvár, Segesvár és Udvarhely csapatait győzték le. Az Alexandrián megszervezett országos döntőben, ahol nyolc csapat – Piatra Neamţ, Bukarest, Plopeni, Drobeta Tr. Severin, Craiova, Nagybánya, Brăila és Kézdivásárhely – vett részt, lányaink az ötödik helyen végeztek.
Április elején a Nagy Mózes SK junior III-as csapata egy nemzetközi kézilabdatornán vett részt Szegeden. Lányaink ezen a turnén is bizonyították nagyszerű képességeiket és kézilabda-tudásukat, miután tizenöt csapat közül első helyen végeztek (a döntőben a házigazda Szeged csapatát győzték le 13-10-re).
A junior II-es lányok csapata, melynek sorait sok junior III-as kézilabdás erősített, az országos bajnokság keretében csoportjában a harmadik helyen végzett, és így nem jutott tovább.

1. LPS Sebes 35 29 2 4 828 – 585 60 p.
2. Segesvári ISK 35 24 2 9 735 – 604 50 p.
3. Kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK 35 23 1 11 779 – 578 47 p.
4. Szebeni ISK 35 13 3 19 612 – 607 24 p.*
5. Sepsiszentgyörgyi Kós Károly SK 35 8 1 26 526 –681 17 p.
6. Marosvásárhelyi LPS 35 3 1 31 472 –897 7p.

* Öt pont levonva
A Medgyesi ISK visszalépett a bajnokságból.

A 2004/2005-ös országos bajnokság is nagyszerűen kezdődött, a Nagy Mózes SK junior II-es csapata két szakasz után veretlenül vezet csoportjában, olyan ellenfelek előtt, mint Sepsiszentgyörgy, Marosludas, Segesvár, Udvarhely és Marosvásárhely.


Közel száz dobogós helyezés cselgáncsban

Országos másodikok lettek

  A Nagy Mózes Líceum mellett működő sportiskola cselgáncs szakosztálya megalakulása óta az egyik legeredményesebb évét tudhatja maga mögött, és ezt a leginkább a kupaversenyeken szerzett 63 - 28 arany, 11ezüst és 24 bronz - érem, valamint a nemzetközi bajnokságokon szerzett 4 első, 8 második és 6 harmadik helyezés bizonyítja.


A cselgáncs csapat Segesváron

  Az elmúlt év versenykalendáriuma semmiképp nem mondható szegényesnek, hiszen Szőcs K. Ervin és Veres László mesterek tanítványainak megadatott a lehetőség, hogy a határokon túl szervezett tornákon is részt vegyenek. Május 16-17-én, a holland testvérváros Maassluis meghívásának eleget téve, Kanabé Sándor, Bugár Zsolt, Simon Ferenc és Horváth Ákosnak korosztályának száz legjobb német, angol, dán, osztrák, magyar, holland sportolójával mérhette össze ügyességét és erejét. Simon Ferenc a rangos 7. helyen, Bugár Zsolt a 9. helyen végzett.

  A kézdivásárhelyi képviselet a tavaly sem hiányzott az évente megrendezendő szegedi Szent István-kupáról. A fiúk azonban nem elégedtek meg az egyszerű részvétellel, kilenc dobogós helyet is elfoglaltak: I. hely: Gál Domokos, II. hely: Niczuly Roland, Kobrizsa Szabolcs, Czifra Attila, Székely Ádám, Varga Róbert, Lukács Arnold, Török F. Botond, Farkas Csaba, III. hely: Páll Botond.

  A Domaszéki Nemzetközi "Kölyök judofesztiválon való részvétel szintén eredményesnek bizonyult: a kézdivásárhelyiek közül hárman - Niczuly Roland, Benkő Zsolt, Lukács Arnold - a dobogó első, Gödri Szilárd a második, Finta Csilla és Koncz Tamás a harmadik helyén végeztek.

  Az országos bajnokságokon és kupamérkőzéseken elért eredmények legfontosabbjait említve, nem maradhat ki Kanabé Sándornak (Junior II.) a nagybányai országos döntőn elért 7. helyezése, illetve a Junior III-as korosztályban küzdő Gál Domokosnak ugyancsak Székelydvarhelyen, a Szant-team kupán kivívott bronzérme sem. Nem hiányozhattak a kézdii díjazottak a Junior III-as korosztály Bákóban sorra került nemzetközi versenyén sem: Varga Róbert és Milos Marius harmadik helyezést értek el.

  Külön figyelmet igényelnek a gyerekkorosztály országos egyéni- és csapatdöntőjének eredményei: a foksányi elődöntőn Kézdivásárhely hat versenyzővel szerepelt a kitüntetettek listáján: Székely Ádám I. hely, Gál Domokos, Varga Róbert II. hely, Czifra Attila, Török Botond III. hely, és Páll Botond V. hely. Az aradi döntőn sem maradtak szégyenben a céhes város sportolói: Varga Róbert(27 kg), Czifra Attila (42 kg) és Gál Domokos (55 kg) egyaránt bronzéremmel tért haza. De elismerés jár az október 17-18-án a bukaresti országos döntőn derekasan helytálló csapatnak is: Varga Róbert (30 kg), Kobrizsa Szabolcs (34), Lukács Arnold (38), Benkő Zsolt (42), Czifra Attila (46), Székely Ádám (50), Gál Domokos(+50), Török Botond (46) és Páll Botond (+50). Az első fordulóban 4-3-ra győzték le a csíkszeredai sportiskolát, a következő fordulóban 7-0-ás győzelmet vívtak ki a Ploieşti-i Petrommal szemben, és a döntőbe jutásért 4-3-ra diadalmaskodtak a Piteşti-iek 2. csapatával szemben. A döntőben 5-1-re (és egy döntetlennel) alulmaradtak a Dinamo Bukaresttel folytatott harcban, így országos második helyen zárták a tornát!

  Az edzők nem panaszkodnak, meg vannak elégedve a helyi tanács nyújtotta támogatottsággal: "A versenyek több mint 90 százalékán részt tudtunk venni, 45-50 olyan sportolónk van, aki megfelelő komolyságot tanúsít, mind a sportág, mind a munkánk iránt. Az országos bajnokság dobogói a célkitűzésünk, és mondhatjuk, hogy a terveink reálisak, hiszen esélyeseink az első három között szerepelnek" - mondja Veres László. Talán ami nehezebbnek ígérkezik a jövőre nézve az az, hogy a gyerek-korosztálybeliek átlépnek a junior III-esbe, míg a Junior II-esek az I-es korosztályba folytatják a versenyt, s ez az egy-kétéves korkülönbség pedig színvonalasabb mezőnyt jelent a szakosztály számára. Az ifjú cselgáncsozók magabiztosságot sugárzó arca mégsem ad okot aggodalom. Hajrá fiúk, csak így tovább!

Dimény Árpád


2003-ban születtek az igazán szép eredmények

Kézilabdásaink a döntőbe készülnek

  A kézdivásárhelyi kézilabda szakosztály a volt sportiskola, a jelenlegi Nagy Mózes Sportklub keretében működik, és az elsők között alakult meg a futball és a jégkorong szakosztállyal együtt. Szász Csaba testnevelő tanár 1990 óta vezeti a szakosztályt. Azóta mindig minden korosztályból olyan csapatokat próbált összeverbuválni, hogy részt tudjanak venni, és helyt tudjanak állni az országos versenyeken. 1990 óta nem volt még egy olyan esztendő, hogy ne lettek volna jelen az országos bajnokságokon. Eredményeik nem voltak kimagaslóak, de a csoporton belül - ahol hat csapat vesz részt - mindig helyt álltak, a harmadik-negyedik helyen végeztek.


A kézilabda csapat 2004 május 3-án

  A 2003-as évben már a nagyon jó eredményeket értek el mind az ifjúsági II-es, mind az ifjúsági III-as lánycsapatnak köszönhetően. Szász Csaba edző bízik abban, hogy 2004-ben az ifi III-as korosztályú csapattal kijut a csoportból, és május 7-9. között ott lesznek az országos elődöntőn. "Nagyon jó, eredményes évet zártak a lányok, azt is mondhatom, hogy elvárásokon túlmutatva játszották végig az idényt - összegzett a mester. - Az a véleményem, hogy ha megtartják ugyanezt a következetesen jó, színvonalas játékot, 2004-ben a csapat biztos országos döntős."

  A kantás lányok jelenleg veretlenül vezetnek csoportjukban, olyan csapatokat győzve le, mint a brassói Dinamo és Golden Kids, vagy a székelyudvarhelyi ISK. A junior II-es lányok hét csapat közül, két forduló után csoportjukban az előkelő második helyen végezték az évet. Íme az évzáró táblázat:

1. Szászsebes 12 11 1 6 232-135 23p.

2. Kézdivásárhely 12 9 0 3 211-150 18p.

3. Nagyszeben 12 7 1 4 208-184 15p.

4. Segesvár 12 5 2 5 181-170 12p.

5. Medgyes 12 3 2 7 176-222 8p.

6. Sepsiszentgyörgy 12 3 1 8 141-163 7p.

7. Marosvásárhely 12 0 1 11 113-228 1p.

A junior III-as lányok két szakasz után:

1. Kézdivásárhely 6 6 0 0 158-65 12p.

2. Brassói Golden Kids 6 4 0 2 143-87 8p.

3. Székelyudvarhely 6 2 0 4 83-138 4p.

4. Brassói Dinamo 6 0 0 6 46-138 0p.

  Napi egy edzéssel készülnek mindkét csapattal, általában az edzéseket a délutáni, illetve az esti órákban tartják meg, a kicsiknek órák után, 15-17, a nagyoknak pedig 19-21 óra között. Szombati napokon is edzenek mindkét korosztállyal 10 órától 13,30 óráig. Nemzetközi tornákra is kaptak meghívást, Szegeden már ötször voltak jelen egy nemzetközi gyermek kézilabda fesztiválon, ahol 2003. április 16-19. között érték el eddigi legjobb eredményüket, amikor tizenhat csapat közül a második helyen végeztek anyaországi, németországi, osztrák, szerbiai és montenegrói csapatokat győzve le. A döntőben Kistelektől, a magyarországi bajnokcsapattól kaptak ki 14-11-re. Ez volt az eddigi legjobb külföldi szereplésük. Kimagasló játékosaik is vannak mindkét csapatban, a legjobb Szabó Gabriella, aki a junior II-es korosztályú országos válogatott keret tagja immár második éve, és a tavalyi évben is nagyon jól teljesített klubcsapata megmérettetésein.

  A Nagy Mózes Sportklub junior III-es csapatának 2003-as összetétele: Csáki Éva, Molnár Beáta - kapusok, Turóczi Zonga, Márton Szende, Márton Márta, Ugron Tímea, Sükösd Linda, Nagyoláh Csilla, Kerekes Noémi, Varga Zsuzsa, Albert Helén, Albert Helga, Bernád Ágnes és Opra Beáta mezőnyjátékosok.

  A junior II-es csapat 2003-as kerete a következő volt: Csáki Éva - kapus, Iacob Estera, Ilyés Beáta, Varga Zsuzsa, Albert Helén, Szabó Gabriella, Thiesz Panna, Bardócz Emőke, Albert Helga, Háber Annamária, Vilikó Réka, Bíró Andrea, Bernád Ágnes, Grama Ioana és Benga Simona mezőnyjátékosok.

Gyergyai Csaba


Minden rádióamatőr tegeződik

Írta: Kristály Lehel

  Trófeáik a létrejött összeköttetést igazoló lapok. Egy kapcsolat felvétele után a partnerek elküldik egymásnak postán az általuk kibocsátott igazolásokat, hogy ne csak úgy rádiózzon az ember, mintha horgászna. Az igazolásokkal le is tudja "fényképezni" a "nagy halat". A kézdivásárhelyi Mohacsek Józsefnek már több mint húszezer ilyen lapja van.


Mohacsek József

Száz országból szerzett igazolólap után diploma is jár az ügyes rádiósnak.

- Huszonöt ország után már megadják a nagy klubtagságot. Érdekes módon engem éppen egy kaliforniai klubba vettek fel 1966-ban, ha mond ez valamit - hunyorít sejtelmesen a rádiós.

  A tevékenységnek tulajdonképpen nemcsak sport- és verseny jellege van, hanem tudományos értéke is. A rövid hullámokat is a független rádióamatőrök találták meg. Ehhez képest mégis, bár igen nagy a rövid hullámok tartománya, kiszorultak e sávból rádióikkal, illetve csak szűk tartományokat használhatnak: keskeny ösvényeket az éter országútjaiból.

  A szakma olyan embert is nevelt, aki anélkül látja a világ térképét, hogy ránézne, de olyanokat is, akik megtanultak angolul, spanyolul vagy olaszul, tanfolyamok nélkül. Másrészt, ha valaki megismeri a morze-jeleket, egyúttal egy új, egyetemes nyelvvel is bírni fog. Rádióamatőr például Husszein, a jordán uralkodó, de még ma is morzézik Juan Carlos spanyol király is. Őket bizony nem uralkodóként ismerték meg a rádiósok.

- Ha "találkozom" Carlosszal, vagy Husszeinnel, szervusszal köszönök nekik! Minden azon alapul, hogy az első rádiókapcsolattól haverok vagyunk. Legyen a partner király vagy utcaseprő. Nemrég egy Antarktiszon lévő katonai bázissal is felvettük a kapcsolatot - büszkélkedik a szakember.

  Nem tartanak az internettől. Mohacsek József úgy véli: a világháló nem győzi le őket, mert az nagyban függ az áramszolgáltatástól. De ha földrengés van és nincs már semmilyen összeköttetés, egy rádióamatőr még a föld alól is képes segítséget hívni egy fáradt elemmel, két szál dróttal, egy ellenállással és egy kondenzátorral.

- A rádió azonban igazi fegyver is lehet, s nem csak tömegtájékoztatási jellege miatt. Hiszen ha valaki rakétát akar fellőni, akkor rádióval irányítja az eltervezett pályán. Az elindított robbanószerkezetnek később is meg lehet adni a célpontot, hogy ne tudja az ellenség azt - szintén rádióhullámok segítségével irányított ellenrakétával - kilőni - figyelmeztet Mohacsek József.

  Ezért engedély kell a működtetéshez, ez az úgynevezett adójogosítvány. Megszerzéséhez három hónapig kell tanulni, de ehhez szívesen ad segítséget bármelyik rádiós, hiszen tudják: csak így bővülhet a nagy család, s a lehetséges partnerek köre, a szegénysorban élőktől a királyokig.

A reklámdíj teljes mértékben az ön által kiválasztott sportág fellendítésére irányul.

Bővebben...

© Copyright 2003-2008 - www.kezdise.com - Kézdivásárhelyi Sportegyesület (KSE).
Minden jog fenntartva!
 
 
Search Engine Submission