Hírek

Legfrisseb hírek

KSE közgyülés

Arhívum 2004  
   
Arhívum 2005
 
Arhívum 2006
 
           

2007-12-26

Megyei sportgála Kézdivásárhelyen
A 2007-es év éremkovácsai
A megye sportigazgatóság tevékenységének az év végén megrendezett díjkiosztó sportgálán, jelen esetben a kézdivásárhelyi új sportcsarnokban kellett volna kicsúcsosodnia. Arra számítottunk, hogy a megye sportéletének fellendítésén megspórolt energiát arra fordítják az illetékesek, hogy az egyébként rangos eseménynek meglegyen a pompája, hogy a megye legjobb sportolói ne úgy érezzék magukat, mint az év végi tornaórán, amikor a tanár az ügyesebbeket lezárja tízesre. A csillogás, a csinnadratta elmaradt, helyette maratoni névsorolvasást kaptunk, s halk motyogást. Szomorúan tapasztaltuk azt is, hogy még a díjazottak közül sem sikerült mindenkit elcsalogatni a gálára.
A házigazdák - Kézdivásárhely önkormányzata, valamint a városháza sportirodája - mentségére szolgál, hogy ők legalább igyekeztek előadásokkal, a helyi klubok bemutatóival emelni a rendezvény fényét. Az NMSK cselgáncscsapata, Veres László tanítványai csak úgy csapdosták egymást a földhöz, míg a Sporting Budo Karateklub részéről Kiss Dan és Vajik Csaba még deszkát is törtek a nézők szórakoztatásáért. Továbbá színes produkcióval rukkolt elő a baróti Mozaik csoport, akárcsak a fejen csúszkáló, kézen járó, négytagú helyi breakdance csapat, a Moon's Sons Clan. És természetesen szólni kell a díjazott sportolókról és edzőikről, akik kitartó munkájuk révén nemzetközi versenyeken, országos tornákon értek el kimagasló eredményeket.
A megye tíz legjobbjának Mihaela Munteanu birkózót (MSC), Vass Hunor László karatékát (Master Karate Club), Adina Popescu (MSC), Tatár Otília (MSC), Bianca Ianculovici (MSC), Elena Rusu (MSC - a tavalyi díjazás első helyezettje), Anamaria Cojan birkózókat (MSC), Monica Holdiş lovaglót (Szent György Lovasklub), George Halapciuc atlétát (MSC) - mindnyájan sepsiszentgyörgyiek - és Kanabé Szilárd kézdivásárhelyi asztaliteniszezőt (Nagy Mózes Sportklub) választották, ebben a sorrendben. Az év edzője címet Mátéfi Árpád, az MSC birkózócsapatának irányítója kapta,  aki ezúttal hat tanítványát tudhatja a megye legjobbjai között.
A sportigazgatóság mellett a megye öt városának önkormányzatai pénzjutalommal is honorálták eredményes sportolóik munkáját. Albert Álmos polgármester Aurel Şelaru, Mihály Zsolt, Bedő Barna, Andreoiu Marcu, Szabó Csongor autóversenyzőket, Alexandru Vrânceanu lovaglót, Vlezs Zsombor tornászt, Lukács Lucian, Valentina Predi, Ionela Coandă, Roxana Ianculovoci, Üveges Csaba, Tatiana Lupşa, Tatár Andrea, Incze Krisztina és Buksa Róbert birkózókat, Szőke Attila, Domokos Csaba, Cosmina Ţurcă, Alin Grigoraş, Gal Ioan Radu, Fekete István Lehel, Iván Lepădat, Pulugor István, Tiberiu Banu karatékákat, valamint Tompa Krisztián és Simon Zsolt motokrossz-versenyzőket díjazta. Az edzők közül Mátéfi Árpádot, Hatos Pétert, Kertész Dávidot (birkózás), Pakocs Ferencet, Olteanu Petrut (karaté), Incze Józsefet (szertorna), Révész Katalint (atlétika), Váncsa Katalint (kosárlabda) és Csutak Tamást, a Gáll Lajos futókör elnökét jutalmazták.
Nagy István, Barót polgármestere a szkander-világbajnokságon is megmérettetett sportolóit, Bíró Antalt, Borbáth Alpárt, Egyed Andrást és Bardoczi Lehelt tüntette ki.
Kovászna város nevében a sportigazgatóság adta át a borítékot Furtuna Florin birkózónak. Bodzaforduló polgármestere öt diák-sportolót emelt ki.
A házigazda, Török Sándor zárta sort egy tekintélyes névsorral. Turóczi Andrást, Szőcs Tamást, Veres Zoltánt, Kanabé Szilárdot, Barti Lorándot, Sylvester Attilát, Kiss Balázst, Sükösd Rolandot (asztalitenisz), Szabó Leventét, Somai Lászlót, Borbáth Henriket, Kovács Attilát, Gáll Ottót, Kiss Dant (karate), Gáll Domokost, Lukács Arnoldot, Varga Róbertet, Kobrizsa Szabolcsot, Kartis Arnoldot, Tamás Jankát, Czifra Attilát, Székely Ádámot, Bartók Lászlót, Majláth Mátét (cselgáncs), Ştefan Victort (gokart), Domokos Rékát, Csillag Angellát, Dancs Esztert, Deme Andreát, Derzsi Zoltánt, Hengán Hunort (kosárlabda) és Marti Csabát (teke) köszöntve Kézdivásárhely lakói nevébe. Az edzők közül Dobolyi Aladárt, Veres Lászlót, Lénárt Adolfot, Farkas Alpárt, Bartók Barnát (őt utólag, mert "élőben" kifelejtették) és Kiss Dant sorakoztatta fel, majd jó néhány olyan sportolót is felsorolt, akik bár nem országos vagy nemzetközi, de számos versenyen megállták a helyüket.
A jövő évi sportgála Bodzafordulón kerül megrendezésre. Remélhetőleg a szervezők addigra levonják az idei gála konzekvenciáját.
Dimény H. Árpád

 

 


2007-12-17

Megyei sportgála Kézdivásárhelyen
Nagyszabású esemény házigazdája lesz a kézdivásárhelyi sportcsarnok december 21-én, pénteken. A megyei sporttanács úgy döntött, leginkább az új sportlétesítmény felel meg a 2007-es év sportgálájának helyszínéül, ezért ide, a délben kezdődő ünnepségre várja a megye összes hivatásos és amatőr sportolóját.
A különböző sportágakban tevékenykedők eredményeinek kiértékelése és díjazása mellett - akadnak bőven, hiszen Háromszék számos országos bajnokkal illetve országos válogatott kerettaggal büszkélkedhet - az érdeklődők sportbemutatókat (karate, cselgáncs) és kizárólag erre az alkalomra összeállított szórakoztató műsort tekinthetnek meg a baróti Mozaik tánccsoport előadásában, de fellép a kézdivásárhelyi The Moon Son's Clan breakdance tánccsoport is.
(dimi)


2007-11-14

Az új sportcsarnok

 


2007-07-09

Bővül a sportszálló
Hetek óta zajlik a Sinkovits-sporttelepen levő, sportszállóként is működő épület tatarozása és bővítése. A munkálatok már a tavaly évi költségvetésben is szerepeltek, akkor viszont halasztani kellett.
Török Sándor polgármester a szálláshelyek bővítésének fontossága mellett azzal érvelt, hogy a sportcsarnok őszi megnyitóját követően várhatóan nagyobb lesz az igény a szálláshelyek iránt, amire szeretnének időben felkészülni. Az épület bővítését a tetőtér beépítésével oldják meg, így a férőhelyek száma a jelenlegi 23-ról 29-re nő.


2007-05-02

Az idén remélhetôleg elkészül a sportcsarnok.

 

Az uszómedence alapja

A reklámdíj teljes mértékben az ön által kiválasztott sportág fellendítésére irányul.

Bővebben...

© Copyright 2003-2008 - www.kezdise.com - Kézdivásárhelyi Sportegyesület (KSE).
Minden jog fenntartva!
 
 
Search Engine Submission