Hírek

Legfrisseb hírek

KSE közgyülés

Arhívum 2004  
   
Arhívum 2005
 
Arhívum 2006
 
         KSE napok 2007

2007-05-15

A KSE-napok eredménylajstroma
360 személyt díjaztak
Három délután és két délelőtt zajlottak a hetedik alkalommal megszervezett KSE-napok sportrendezvényei. Jóllehet, olyan vetélkedő is akadt, amely inkább az agyat tornásztatta meg, a legtöbb verseny azonban a benevezők kitartását, játékstílusát és nem utolsó sorban a sportág iránti ragaszkodását tette próbára. Hiszen ahogy az ünnepélyes megnyitón is elhangzott, nemcsak azok a nyertesek, akik a diplomával térhetnek haza, hanem mindenki, aki a sportoljunk együtt felhívásnak eleget téve részese lehetett a városi miniolimpiának, még akkor is, ha mondjuk csak tokányfőzőként, a fakanálforgatásban jeleskedtek. Ne feledjük, a teljesítményt lehetett díjazni, azt viszont, hogy ki hogyan szórakozott, nem. Íme az idei versenyek díjazottjai:

Kosárlabda

A kosárlabda-szakosztály az idén mini kosárlabdacsapatait dobta a mélyvízbe. A KSE mini I. és II. korosztályú lány-, valamint az NMSK fiúcsapatai a GÁMOK és Turóczi Mózes Általános Iskola tornatermében néztek farkasszemet a brassói Galaktikával, a marosvásárhelyi kosárklubbal, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen ISK-val és gyergyószentmiklósi ISK-val és más csapatokkal.
A Babybasket-verseny rangsora: 1. Marosvásárhelyi BC, 2. KSE, 3. Brassói Galaktika, 4. Sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen ISK.
Mini I-es korosztály, lányok: 1. KSE, 2. Marosvásárhely, 3. Sepsiszentgyörgy, 4. Gyergyószentmiklós, 5. Brassó, 6. KSE II. (Gelence és Bereck közös csapata).
A dobóverseny győztese a sepsiszentgyörgyi Ferencz Abigél lett. A torna legjobb játékosa címet Dancs Eszter (KSE) érdemelte ki, a legtöbb lepattanót Lénát Paula (KSE) szerezte. A verseny All Star csapatába a KSE soraiból Csutak Andrea, Marton Viola, Luka Zsuzsa kerültek be.
Mini I-es korosztály, fiúk: 1. Sepsiszentgyörgyi Kós Károly ISK, 2. NMSK, 3. Brassói Galaktika, 4. KSE II. (Gelence és Bereck).
Mini II-es fiúk: 1. Paksi ASE, 2. NMSK, 3. Brassói Galaktika.
Hoki
A jégkorongszakosztály ifjú sportolói a körülményekhez és az időjáráshoz alkalmazkodva görkorcsolyát húztak, és kisebb csoportokban oszolva egymás közt mérkőztek meg.
U 14-es korosztály: 1. Tóth Botond, Márton Hunor, Kovács Szabolcs, Keresztes Levente, 2. Jancsó Tamás, Mocsári Tamás, Török Botond, Máthé Zoltán, 3. Szabó Dénes, Katona Tamás, Gödri Szilárd, Molnár Adolf.

U 12-esek: 1. Mátyás Hunor, Daczó Alpár, Benkő Ákos, 2. Molnár Ákos, Okos Erik, Kovács Levente.

Nem vallottak szégyent a teljes létszámban felvonuló lánycsapatok sem: 1. Bokor Kinga, Pap Edina, Barabás Ágota, Pap Eszter, 2. Márton Henrietta, Zsigmond Eszter, Váncsa Katalin, Pupăza Andrea, 3. Zátyi Csilla, Fazakas Andrea, Molnár Arnold, Koszta Ákos.

Asztalitenisz

A KSE-klub korszerűen felszerelt termében, a nyílt verseny keretében mindenkinek adott volt a lehetőség, hogy asztalhoz álljon.

Ifjúságiak: 1. Benkő Zsolt, 2. Mátyás Botond, 3. Csutak András.

Felnőttek:1. Kerekes Barnabás, 2. Barti Szilárd, 3. Molnár Szabolcs.

Kézilabda
Gáll Annamária junior III-as korosztályú csapata meghívásának két sepsiszentgyörgyi együttes tett eleget. A torna győztese a KSE, 2. a Kós Károly ISK, 3. a Madison HC lett.

Tenisz

Felnőttek és ifjúságiak váltották egymást a Molnár Józsiás-park salakpályáján. A 18-40 év közöttiek egyéni versenyét Deák József Attila nyerte, a 2. Császár Levente, a 3. Császár Attila lett.
A 40 év felettiek körében: 1. Hodor Levente, 2. Stanka László, 3. Zwick Antal és Pap Sándor. A hölgyeknél a bajnoki cím sorsa Bara Enikő és Pap Eszter között dőlt el, az előbbi győzelmével. További eredmények:
- ifjúságiak, 14 éves korig: 1. Szőke Hunor, 2. Bokor Zoltán, 3. Tamás Balázs; 14-18 évesek: 1. ifj. Hodor Levente, 2. Schall Imre.

férfi páros: 1. Hodor Levente - Pap Sándor, 2. Stanka László - Zwick Antal, 3. Császár Attila - Szabó Imre

vegyes páros: 1. Bara Enikő - Schall Imre, 2. Pap Eszter - ifj. Hodor Levente.

Minifoci

Az idei bajnokságra 8 csapat - köztük két magyarországi: Mezőhegyes és Kiskunhalas - nevezett be. A rangsor: 1. Novo, 2. Szikla, 3. Zol-Oil.

Lábtenisz

Felnőttek: 1. Hodor Levente, Comăneci Cătălin, 2. Pleşa Sorin, Panţuru Nelu, 3. Dobra Szabolcs, Varga Zsolt.

Ifjúságiak: 1. Incze Attila, Ivácson Attila, 2. Dóczé Szabolcs, Postolica Adrian, 3. Sükösd Linda, Biró Szabolcs.

Minimaraton

A Kézdivásárhely - Szentlélek - Kézdivásárhely táv leszaladására az idén kevesebben vállalkoztak, mint az előző években. A lányversenyzők közül elsőnek Andrásy Tímea, majd László Zsuzsa ért célba. A fiúknál az első Tari Tibor, a 2. Bartók István, a 3. Katona Csaba lett.

Teke

A KSE-klub pályáján 80 dobásos vegyes verseny zajlott Székelyudvarhely és Brassó vendégcsapatai részvételével. Csapatversenyben: 1. Brassói Rulmentul (1683 fával), 2. Kézdivásárhelyi Transintex (1644), 3. Kézdivásárhelyi Big-Mama (1569).

Egyéni versenyben: 1. Harai Jenő (353 fa), Transintex, 2. Veres Gyula (349), Rulmentul, 3. Toderoiu Radu (348), Rulmentul.

Atlétika

50 méteres futás
-- I-II. osztályos lányok: 1. Virág Anita, 2. Kónya Karola, 3. Tóth Kincső; fiúk: 1. Gyergyai Szilárd, 2. Márton Péter, 3. Szakács Lehel.
-- III-IV osztályos lányok: 1. Blázer Imola, 2. Dadiu Stefania, 3. Horovitz Lilla; fiúk: 1. Szabó Zsolt, 2. Gazda Vazul, 3. Gergely Csaba.
-- V-VI. osztályos lányok: 1. Horovitz Hanna, 2. Tuzson Ágnes, 3. Veres Ágnes; fiúk: 1. Vántsa Csaba, 2. Hadnagy Zoltán, 3. Szakács Róbert.
-- VII-VIII. osztályos lányok: 1. Cristea Dana, 2. Hegyi Zsuzsa; fiúk: 1. László Zoltán, 2. Katona Csaba, 3. Rusu Paul.
400 méteres futás
-- I-II. osztályos fiúk: 1. Márton Péter, 2. Gyergyai Szilárd
-- III-IV. osztályos lányok: 1 Blázer Imola, 2. Horovitz Lilla, 3. Dediu Stefania; fiúk: 1. Gazda Vazul, 2. Dima Dragos Róbert, 3. Szabó Zsolt.
-- V-VI. osztályos lányok: 1. Horovitz Hanna, 2. Tuzson Ágnes, 3. Veres Ágnes; fiúk: 1. Csíki András, 2. Vántsa Csaba, 3. Elekes István.
800 méteres futás
-- VII-VIII. osztályos lányok: 1. Hegyi Zsuzsa. Fiúk: 1. László Zoltán, 2. Áfra Szabolcs, 3. Oláh Ervin.
Távugrás
-- I-II. osztályos lányok: 1. Kónya Karola, 2. Virág Anita, 3. Ferencz Hedvig; fiúk: 1. Gyergyai Szilárd, 2. Márton Péter, 3. Andrásy Rajmond.
-- III-IV. osztályosok: 1. Blázer Imola, 2. Horovitz Lilla, 3. Kovács Panna; fiúk: 1. Szabó Zsolt, 2. Gergely Csaba, 3. Gazda Vazul.
-- V-VI. osztályos lányok: 1. Horovitz Hanna, 2. Tuzson Ágnes, 3. Neagu Adriana; fiúk: 1. Hadnagy Zoltán, 2. Szakács Róbert, 3. Elekes István.
-- VII-VIII. osztályos fiúk: 1. Katona Csaba, 2. László Zoltán, 3. Sylvester Attila.


2007-05-08

Sportnapok majálisi hangulatban
Irány a gyepre, vissza a sporthoz!
Kétségtelen, hogy az elmúlt hét év alatt Kézdivásárhely miniolimpiája Kovászna megye egyik legrangosabb sportrendezvényévé nőtte ki magát. Hiszen hol adatik meg még egy olyan lehetőség Háromszéken, hogy három napon át több mint hatszáz sportoló, fiatal és idős egyaránt, aktív részese lehessen kedvenc sporttevékenységének. Na és, az sem mellőzendő, hogy összesen 360 sportolót díjaztak!

Az első ízben 2000-ben, akkor még szárnypróbálgató jelleggel megrendezett sportnapok sikere mindenekelőtt annak köszönhető, hogy megőrizte folytonosságát. A kézdivásárhelyeik és nemcsak ők, sportbarátaik, a testvérvárosok képviselői már előre tudják, hogy ha május, akkor sporthétvége. Török Sándor polgármestert, a rendezvény védnökét idézve, imádkoznunk kell azért, hogy ép lélek legyen az ép testben, de ehhez mindenekelőtt mozgásra van szükség.

A sportpályán az idén is több százan vonultak fel a kék-fehér zászlók alá, talán a futballszakosztály volt az egyetlen, amely hézagosan képviseltette magát. Míg pénteken csak a Turóczi Mózes és a Gábor Áron iskolák tornatermeit és a KSE-klub tekepályáját vették igénybe, szombaton és vasárnap már nyolc helyszínen zajlottak a sportversenyek.

Az előrejelzéseket meghazudtoló időjárás az idén különösképpen a szervezők kedvébe járt. Míg a sörcsapokat a kifulladt sportolók ostromolták, a fagylaltnyomó előtt gyerekes kismamák, sétálásban kitikkadt diáklányok álltak sorba. Már amelyikük nem részesítette előnybe inkább a hideg sört, mert ilyenre is akadt példa (fotó).
Az épülő sportcsarnok "árnyékában" hamar kialakult a piknikhangulat, és ez nemcsak a lacikonyhák sátra alól kiáramló étvágygerjesztő csórékolbász- és flekkenillatnak volt köszönhető, rájátszott a hívogató zöld gyep, a zenegépből szóló fülbemászó blues muzsika is. Tokányfőző verseny nem volt ugyan, de két-három nagyobb üstben az idén is rotyogott a sportolóknak szánt krumpli-paprikás vagy babgulyás.
A különböző sportágakban zajló küzdelmek, mérkőzések, erőpróbák izgalmáról ezúttal is csak nézőként számolhatunk be, azt azonban meg kell jegyeznünk, főként a szervezők okulására, hogy a számos lehetőség ellenére akadtak olyanok, akik nem fértek be a programba. Egy minifoci csapatról lévén szó, mondhatjuk úgy is, hogy labdába sem rúghattak.
A részletes eredményekről a Városházi Körkép soron következő számában számolunk be, most csak azon reményünknek adunk hangot - Derzsi Gyula KSE-elnök derűlátásában osztozva, - hogy jövő ilyenkor már az 1200 férőhelyes sportcsarnok kulcsát is kezükbe kapják a sportnapok részvevői.
(dimény)
két fotó legalább kéne


2007-05-02

Hetedszer is sportnapok
A hétvégén a város hat különböző helyszínén zajlik majd Kézdivásárhely kisolimpiájának hetedik kiadása. A kétnapos rendezvény programjából az idén sem hiányoznak a hagyományossá vált versenyszámok, a labdarúgást a nagypályás futball és a minifoci egyaránt képviseli, méghozzá úgy, hogy az öregfiúk is pályára lépnek!

A kosárlabdázók és kézilabdázók három helyszínt, a Turóczi Mózes Általános Iskola és a GÁMOK tornatermei mellett a stadion kézilabdapályáját is birtokba veszik. A gyalogtúra kedvelőinek a Katrosa-Nagy Sándor, valamint a Bálványos-Sólyomkő-Bálványos útszakasz jelenti a kihívást, ezenkívül bárki próbára teheti magát a duatlonon és a biciklitúrán is. A jégkorongozók ezúttal a gyepen kapnak lehetőséget tudásuk bemutatására. Az asztaliteniszezők nyílt versennyel, a tekézők vendégcsapatok elleni mérkőzésekkel színesítik a programot.
Szombat délelőtt atlétikaversenyek sorozatára, vasárnap pedig a hagyományos Kézdivásárhely-Szentlélek minimaratonra lehet benevezni. Nem maradnak el az ifjúság számára szervezett ügyességigörkorcsolya-, bicikli- és gördeszka-versenyek sem, ráadásul az üstöket is jó előre ki lehet mosni, mert a tokányfőzés szerepel a programban. Persze beindulnak a lacikonyhák is, csapra verik a söröshordókat, s mindkét estére működésbe lép a koncertmuzsika hangulatgyára!

 

A reklámdíj teljes mértékben az ön által kiválasztott sportág fellendítésére irányul.

Bővebben...

© Copyright 2003-2008 - www.kezdise.com - Kézdivásárhelyi Sportegyesület (KSE).
Minden jog fenntartva!
 
 
Search Engine Submission