Hírek

Legfrisseb hírek

KSE közgyülés

Arhívum 2004  
   
Arhívum 2005
 
Arhívum 2006
 
              Sí és hódeszkázás

 

2007-02-12

Hófesztiválok a hétvégén
Bálványos: ingujjban síztek
Akik szombaton reggel úgy ébredtek, hogy ha törik, ha szakad, de részt vesznek a bálványosi Fergeteges hóbuli harmadik "kiadásán", nem bánták meg, hiszen ragyogó napsütés, s a téli sportok szerelmeseinek dévaj jókedve várta őket odafent. Legtöbben valószínűleg túl korainak találták a megnyitó időpontját (10,30!), hiszen csak jóval dél után kezdett igazán benépesülni a hegyoldal. A hó minősége is csak ekkor kezdett elfogadhatóvá válni, legalábbis a versenyzők véleménye szerint, hiszen az enyhe idő és az éjszakai lehűlés végett egy vékony, de kemény felszíni réteg képződött.

A napsugarak nemcsak a kemény hóréteget, de a hangulatot is egyre inkább "felolvasztották". A leglelkesebb sízőnek Török Sándor kézdivásárhelyi polgármester bizonyult, aki a végén már rövid ujjú trikóban hajtotta végre a siklásokat. Finna István, a kézdivásárhelyi sportbázisok vezetője, a "főnök" példáját követve egyenesen izomingre vetkőzve irányította a versenyt a színpadról.
A sí műlesiklást a lányoknál Lázár Tímea Andrea, a fiúknál pedig Áda Róbert (a legfiatalabb versenyző!) nyerte meg a gyermek kategóriában. Az ifjúsági és felnőtt kategóriában nem akadt női versenyző, a fiúknál ifjú Hodor Levente és Daczó Levente nyert (holtversenyben), a felnőtteknél a következő rangsor alakult ki: 1. Hodor Levente, 2. Cseh Tibor, 3. Török Sándor.
A hódeszkások száma lényegesen megcsappant az előző évekhez képest, s ez főként annak volt betudható, hogy a megye egyszerre két nagy sporteseménynek is helyet adott. A versenyre viszont a jelenlevők közül is a kevesen neveztek be, többnyire a hó minősége miatt. A dobogón a következő személyek osztoztak: 1. Bálint Botond, 2. Molnár László, 3. Luka Attila. A hóemberépítő-versenyt értelemszerűn törölni kellett a programból, de nem úgy a csúszó-versenyt, amelyre akadtak ugyan benevezők, de sajnos csak hagyományos eszközökkel, azaz szánkóval és hódeszkával siklottak.
A fáklyás lesiklást megelőzően a vendégek körömpörköltet és ananásszal körített pulykasültet fogyaszthattak a Vár vendéglőben. Este a Transilvania vendéglő emeletén az Allmasssive csoport egyik lemezlovasa, Slezinger Erhardt szolgáltatta a zenét.
Kommandó: farsang síléceken
Olvadozó, összeroskadt óriás hóember és gyepfoltokkal tarkított sípálya várta a téli sportok kedvelőit Kommandón. Míg ezelőtt egy bő héttel akkora hó volt a Laur hátán, hogy a telefonhálózat is teljesen lebénult, szerdától felmelegedett az idő, így az idei hagyományos hóünnep minden szempontból kedvezőtlen feltételek közt zajlott le. Mindezek ellenére a helyi önkormányzat, valamint az iskola vezetősége által szervezett rendezvény párszáz résztvevője mindent megtett, hogy emlékezetesen teljen a Kommandón töltött néhány órája, ha már maga mögött tudhatta a település fele vezető sáros, latyakos szerpentineket.

Szombaton - szemmel láthatóan kevesebb résztvevővel, mint a korábbi években - a kikopott pálya szélén zajlottak a sí- és szánkóversenyek. Az egész napi programot betöltő vetélkedősorozat keretében megemlékeztek Orosz Endréről, a téli sportok nemrég elhunyt kommandói veteránjáról is. A műlesiklásban Bede Martin, Kis Barna, Bukovinszky Géza, Bagoly Attila, Ursu Csongor, Ovidiu Neagu, Anton Nimród, Tulit Zsombor és Péter György jeleskedtek, míg a lányok vetélkedőin Giliga Tekla, Varga Boglárka, Deák Ágota, Giliga Ilka, Kocsis Katinka, Földes Zsuzsa és Giliga Márta kaptak díjat. A szánkóverseny legjobbjai Csoma Barna, Ráduly Antal és Kelemen Henrietta voltak.
Vasárnap, mint ahogy azt már megszokhatták a hóünnep résztvevői, az uzoni Atlantis fúvószenekar produkciójával indult a rendezvény. Idén is volt maskarás lesiklás - a legemlékezetesebb produkcióért a madárinfluenzás jelenetet bemutató Deák Leventét és csapatát díjazták. A motoros szánbemutató a hó minősége miatt ezúttal elmaradt, így legtöbben a sepsiszentgyörgyi Auto-Crono által szervezett ügyességi autóversenyre voltak kíváncsiak. A 25 résztvevővel zajló vetélkedőn Szafian László (Brassó), Gyenge Attila (Kézdivásárhely), Pakucs Arthur (Sepsiszentgyörgy) és Kiss Éva (Brassó) jeleskedtek, míg Gondos Zita (Kovászna) és Bálint Béla (Kommandó) különdíjjal térhettek haza.
Nem kedvezett az időjárás a rendezvénynek, a hangulat és a szervezés miatt azonban még így is gratuláció jár Kocsis Béla polgármesternek és csapatának. Két évvel ezelőtt sem volt kimondottan jó hó a Laur hátán, így az algoritmus szerint jövőre minden bizonnyal ideális lesz majd.


2006-01-24

Fergeteges Hóbuli II.

 
Február 4-én ismét benépesül Bálványoson a volt Gorgan-szálló előtti tér. Kézdivásárhelyről, a Vigadó Művelődési Ház elől reggel 7 órakor indul az első autóbusz Katrosa irányába, ugyanis 8 órától a Katrosa-vendéglő elől már kezdődik a Katrosa-Bálványos sí-és gyalogtúra. A következő autóbusz, szintén a Vigadó elől, fél tízkor startol Bálványosra. Jegyeket az autóbuszon lehet váltani. Nyolc órakor a Vár-panzió közelében a Daragus Kft. egy „haldokló” disznó visításával jelzi a rajtot.

A további program: 11 órától megnyitó, benevezés a versenyszámokra. 12-től sí-műlesiklás, 13-tól hódeszka-verseny, 14-től „csúszó”-verseny szánkóval és más csúszó eszközökkel, 15-től sí- és hódeszka vegyes verseny, 16-tól hódeszka-verseny kezdőknek, 16-tól disznótoros estebéd. A 20 lejes jegy árában agyasleves, friss disznókészítményeket, savanyúság, kenyér, egy féldeci erős és egy pohár bor foglaltatik benne. 19 órától fáklyás lesiklás, tábortűz és tűzijáték, 22 órától Allmassive-buli a volt Transilvania vendéglőben. A busz 22 órakor indul vissza Kézdivásárhelyre.


2006-01-17

Lázas készülődés a Hóbortra

Február 4-én kerül sor a kézdivásáhelyi önkormányzat, valamint a KSE sí- és hódeszka szakosztálya által szervezendő II. Hóbort-bulira Bálványosfürdőn. A rendezvényt eredetileg egy napon kívánták lebonyolítani azzal a nemzetközi disznóölő versennyel, melynek ötletgazdája Daragus Attila magánvállalkozó, Torja alpolgármestere, a két program azonban a vetélkedőn részt venni kívánó külföldi vendégek túljelentkezése miatt különböző dátumokon zajlik.

Ami a február 4-i Hóbort-bulit illeti, Bálint Botond főszervező elmondta, a második alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényt ezúttal több, érdekesebb versennyel bővítenék, színesítenék. Nem marad el ezúttal sem a síverseny, melyre külön kijelölt pályát készítenek elő, ugyanakkor lesz hódeszka (snowboard)-verseny és szöktetős bemutató is, méghozzá két helyszínen. Amennyiben igény van rá, szánkókkal és egyéb csúszó alkalmatosságokkal is lehet majd siklani, díjakért persze.
A téli sportokat kedvelő felsőháromszékieket összehívó havas buli helyszínéül változatlanul a bálványosfürdői Gorgán-oldal van kijelölve, a kőszínpaddal szembeni, jól ismert terepen, ugyanott forró alamizsnát és hevített italokat kínáló lacikonyhák is működnek majd.
(gyergyai)

 


A reklámdíj teljes mértékben az ön által kiválasztott sportág fellendítésére irányul.

Bővebben...

© Copyright 2003-2008 - www.kezdise.com - Kézdivásárhelyi Sportegyesület (KSE).
Minden jog fenntartva!
 
 
Search Engine Submission