Hírek

Legfrisseb hírek

KSE közgyülés

Arhívum 2004  
   
Arhívum 2005
 
Arhívum 2006
 
         Cselgáncs hírek

2008-06-03

Ezüstérem-eső
Konstanca rendezte meg az U 15-ös korosztály cselgáncs bajnokságának országos döntőjét. A kézdivásárhelyi NMSK négy sportolóval vett részt a hétvégi versenyen. Benkő Zsolt (+66 kg) ezüstérmet, míg a vele egy súlycsoportban versenyző társa, Bartos Gyula a 7. lett.
Két másik ezüstérmet is szerzett a hétvégén az NMSK. A dicséret a Szlovákia nemzetközi versenyén az U 17-es román válogatott színeiben szereplő Lukács Arnoldot (66 kg) és Varga Norbertet (55 kg) illeti.
A hét végén Jászvásáron kerül sor az U 13-as és az U 15-ös korosztályok országos döntőjére. Veres László tanítványai közül 11 sportoló vívta ki magának a szereplés jogát. Az előző tornán 4 első, 2 második, 4 harmadik és egy 5. helyezés született. Várjuk a siker ismétlését!


2008-05-13

Bartos aranyérmet szerzett
A kézdivásárhelyi NSMK cselgáncs szakosztálya tizenegye sportolóval vett részt a Nagybányán megrendezett Észak-kupa nemzetközi versenyen, amelyen cseh, szlovák, bolgár, olasz, magyar és román klubok cselgáncsozói álltak versenyszőnyegre. Veres László tanítványainak eredményei: U 15-ösök: Bartos Gyula (+66 kg) arany-, Benkő Zsolt (+66 kg) bronzérem; U13-asok: Gajdó Tamás (30 kg) ezüstérem, Lukács Ákos (34 kg) 5. hely, Paál Rudolf (50 kg) 7. hely, Vitályos Alpár (+55 kg) ezüstérem; U11-esek: Niczuly Hunor (30 kg) bronz-, Marthi Szilárd (34 kg) bronz-, 3. Bibó Balázs (38 kg) bronzérem, Imre Norbert (38 kg) 5. hely; leányok: Molnár Júlia (36 kg) 5. hely.
Az NMSK két sportolója, Varga Róbert és Lukács Arnold a hét végén a Ploieşti-en megrendezésre kerülő A-kategóriás nemzetközi tornán küzd meg bajnoki címért, míg a klub U 13-as és U 11-es korosztályú dzsúdókái a domaszéki nemzetközi versenyen bizonyíthatnak.


2008-05-08

Országos döntősök
A kézdivásárhelyi NMSK cselgáncsozói a hétvégén Románvásárott (Roman) az U 15-ös korosztály országos egyéni bajnokságának elődöntőjén versenyeztek. Veres László tanítványai közül az országos döntőre öten jutottak tovább: az ozsdolai Dobra Olivér (34 kg) az első, Benkő Zsolt (+ 66 kg) a 2., Bartos Gyula (+ 66 kg) 3., Bögözi Ferenc (42 kg) és Tamás Janka (48 kg, mindketten Ozsdoláról) pedig az 5. helyről.
Varga Róbert és Lukács Arnold az U-17-es válogatott színeiben a Csehországban állhatott versenyszőnyegre. Varga a 45-ös mezőnyből a 7., Lukács a 40-esből a 5. helyen végzett.
(dimi)


2008-04-22

Ozsdola-kupa
A múlt heti adósságunkat leróva közöljük a 2. alkalommal megszervezett Ozsdola Kupa Kovászna megyei győzteseinek névsorát: U 9-es korosztály: 18 kg: 1. Pál Zsolt, 2. Hodor Róbert (Ozsdola), 21 kg: 2. Szőcs Zalán, 3. Gondos Réka (Ozsdola), 27 kg: 1. Csíki Levente (Ozsdola), 3. Vitályos Dorottya (Ozsdola), 33 kg: 2. Gondos Benedek (Ozsdola), Kocsis Gergő.
U 11-esek: 24 kg: 2. Boros Attila (Ozsdola), 27 kg: 3. Lázár Botond (Ozsdola), 30 kg: 2. Niczuly Hunor, 34 kg: 3. Marti Szilárd, 38 kg: 2. Bibó Balázs, 42 kg: 1. Imre Norbert, 2. Elekes Hunor, 3. Opra Koppány (Ozsdola). U 13-as lányok: 33 kg: 1. Lukács Kinga (Ozsdola), 2. Molnár Júlia, 3. Aros Alíz (Ozsdola), 36 kg: 3. Kozma Kitty (Ozsdola), +52 kg: 1. Bándi Melinda (Ozsdola), fiúk: 27 kg: 1. Deák Levente (Ozsdola), 30 kg: 1. Gajdó Tamás, 2. Laurenţiu Tănase (Ozsdola), 34 kg: 2. Csíki Zsolt (Ozsdola), 3. Lukács Ákos, 46 kg: 2. Paál Rudolf, 3. Pászka Gáspár (Ozsdola), +55 kg: 2. Vitályos Alpár.
Gáll 7. országos érme
Az NMSK cselgáncsozói egyetlen hétvége alatt nemzetközi és országos versenyen is öregbítették városuk és edzőjük, Veres László hírnevét.
Lukács Arnold a Genovában megrendezett versenyen szerzett bronzérmet. Az ifjú vasembernek, az U 17-es román válogatott tagjaként a 66 kg-os súlycsoportjában 46 sportolóval kellett felvennie a versenyt!

Ugyancsak hétvégén, az U 20-as korosztály döntőjén Gáll Domokos (100 kg), aki alig egy hónapja a sportiskolák bajnoki címét gyűjtötte be, most Szörénytornyán (Drobeta Turnu Severin) megszerezte 7. országos érmét, ezúttal bronzot. Czifra Attila (81 kg) az 5. helyen végzett, Varga Róbert (55) nem ért el helyezést. Május 2-ától az U 17-es válogatott - Vargával és Lukáccsal - a Csehországban megrendezendő nyílt versenyen áll tatamira.


2008-04-08

Négy bajnokjelölt
Az ország 12 megyéjének legjobbjai közt hat kézdivásárhelyi cselgáncsozó is megméretkezett az U 20-as korosztály számára Jászvásáron megrendezett országos bajnokság elődöntőjén. Sőt, az NMSK a két hét múlva a Szörénytornyán sorra kerülő döntőn is jelen lesz, hiszen négy sportolója vívta ki magának az országos bajnoki címért való küzdelem jogát.
Varga Róbert (55 kg), Czifra Attila (81 kg) és Gáll Domokos (100 kg) az első, Lukács Arnold (66 kg) pedig a harmadik helyen végzett. Majláth Máté (66 kg) és Kobrizsa Szabolcs (60 kg) 7. helyezése nem ér továbbjutást.
Veres László Ozsdola-kupa elnevezésű tornát hirdetett meg a hét végére. A torna szombaton 10 órakor kezdődik a helyi kultúrotthonban, és a sepsiszentgyörgyiek mellett Hargita megyei klubok is hivatalosak a versenyre.


2008-04-02

Csíkszeredai emlékverseny
Veres László ozsdolai és kézdivásárhelyi tanítványai a Csíkszeredában megrendezett Táncos Gál József-emlékversenyen álltak tatamira szombaton. Az U 13-as korosztály eredményei: 1. Paál Rudolf (50 kg), 2. Vitályos Alpár (+55 kg), 3. Gajdó Tamás és Molnár Júlia (30 kg); U 15-ösök: 1. Benkő Zsolt (+66), 2. Bartos Gyula (+66 kg), 3. Fábián Zoltán (50 kg) és Dobra Olivér (34 kg), mindketten Ozsdoláról. Az emlékversenyre benevező 13 együttes közül az NMSK a harmadik lett a rangsorban.
A klub hétvégén Jászvásárra utazik, ahol az U 20-as korosztály országos elődöntőjét szervezik meg.


2008-03-18

Bajnoki címet szerzett
Jászvásáron rendezték meg a sportprogramos iskolák országos cselgáncsbajnokságának döntőjét az U 20-as korosztály számára, melyre huszonkét város 32 iskolája küldte el versenyzőit. A kézdivásárhelyi NMSK edzője, Veres László négy dzsúdókája kíséretében utazott a döntő helyszínére. A kézdivásárhelyi sportolók közül - versenytársaiknál két-három évvel fiatalabbak! - hárman értek el helyezést, a legjobbat Gáll Domokos tudhatja magáénak. A 100 kg súlycsoportban versenyző fiú nem adta alább a bajnoki címnél! Két társa, Varga Róbert (55 kg) és Czifra Attila (81 kg) a hetedik helyen végzett, míg Kobrizsa Szabolcsnak (60 kg) nem sikerült helyezést elérnie.

A hétvégén újabb két eseményen kell helyt állniuk az NMSK sportolóinak: az U 23-asok közül négyen a korosztály országos döntőjére utaznak Nagyváradra, míg Lukács Arnold és Varga Róbert az U 17-es román válogatott színeiben Törökországban versenyezik.


2008-03-11

Éremeső Bákóban
Lukács Arnold, a kézdivásárhelyi NMSK cselgáncs szakosztályának sportolója a hétvégén az U 17-es román válogatott színeiben a Horvátországban megrendezett nemzetközi versenyen állt versenyszőnyegre. Arnoldnak nem volt könnyű dolga, hiszen a tornán 18 ország osztályozott csapata vett részt, így az "aranyembernek" nem kell szégyenkeznie a 66 kg-os súlycsoportban elért ötödik helyezése miatt.

Ugyanebben az időben a sportklub edzője, Veres László három másik korosztály sportolóival a bákói Március-kupán vett részt. Eredményeik:
- U 15-ös korosztály: 34 kg, Dobra Olivér (Ozsdola) 5., 50 kg, Turóczy Áron 7. hely, 66 kg, Benkő Zsolt bronzérem, +66 kg, Bartos Gyula ezüstérem;
- U 13-as korosztály: 27 kg, Csíki Zsolt (Ozsdola) ezüstérem, 30 kg, Gajdó Tamás aranyérem, 34 kg, Lukács Ákos 7., 46 kg, Pászka Gáspár (Ozsdola) 5. hely, 50 kg, Paál Rudolf bronzérem, +55 kg, Vitályos Alpár ezüstérem;
- U 11-es korosztály: 27 kg, Csíki Levente (Ozsdola) 7., 34 kg, Marti Szilárd ezüstérem, 38 kg, Bibó Balázs bronzérem, Imre Norbert 5. hely.
Március 14-15-én a kézdivásárhelyi gárda U 20-as korosztályú dzsúdókái Jászvásárott vendégszerepelnek az sportiskolák bajnokságának döntőjén.


2008-03-04

Lukács aranyat ér
Az NMSK cselgáncsozói nem vallottak szégyen az U 17-es korosztály nemzetközi versenyén, Miskolcon. A román válogatott színeiben szőnyegre álló Lukács Arnold és Varga Róbert nyolc másik ország sportolóival mérte össze erejét. A súlycsoportonként 30 ellenfelet számláló mezőnybe Lukács Arnold (60 kg) aranyérmet, Varga Róbert (55 kg) pedig bronzérmet szerzett.
Lukács a teljesítményének köszönhetően, a román válogatott tagjaként Horvátországban versenyezik a hétvégén. Edzője, Veres László ezúttal sem tudja elkísérni tanítványát, ő ugyanis az U 15-ös és U 13-as csapatait viszi a Bákóba megrendezendő Március-kupára.
Kép alá: A KSE számára elúszott a hajó


2008-02-26

Újabb országos érem
Az U17-es korosztály országos egyéni cselgáncsbajnokságának döntőjét szervezték meg a hétvégén Nagybányán. A kézdivásárhelyi NMSK-t Veres László két tanítványa, Lukács Arnold és Varga Róbert képviselte. Lukács a 66 kg-os súlycsoportban országos bronzérmet szerzett, Varga 60 kg-ban a 7. helyen zárta versenyt. Mindkét sportoló egyhetes edzőtáborozásra maradt Nagybányán, ugyanis románválogatott-kerettagként a hétvégén Miskolcon megrendezendő nemzetközi tornán kell helytállniuk.


2008-02-13

Két másodperc alatt győzött
Veres László és két tanítványa, Varga Róbert és Lukács Arnold képviselte az NMSK-t Gura Humoruluion, az U 17-es korosztály országos bajnokságának elődöntőjén. Jó választásnak bizonyult a két kézdivásárhelyi vasember, ugyanis Varga Róbert a 60 kg-os súlycsoportban a 2., Lukács Arnold 66 kg-ban pedig az 1. helyen végzett. Nem is akárhogyan, hiszen két másodperc alatt vágta földhöz ellenfelét, amit a zsűri a leggyorsabb ipponért járó különdíjjal jutalmazott. A korosztály döntőjét két hét múlva rendezik meg Nagybányán.


 

 

A reklámdíj teljes mértékben az ön által kiválasztott sportág fellendítésére irányul.

Bővebben...

© Copyright 2003-2008 - www.kezdise.com - Kézdivásárhelyi Sportegyesület (KSE).
Minden jog fenntartva!
 
 
Search Engine Submission