Erőpróbák, verőfény és "Hajrá KSE!" Egy vérbeli májusi sportünnep
Az idén is meghaladta az ezres nagyságrendet azon amatőr és igazolt
sportolók száma, akik úgy döntöttek, hogy részt kívánnak venni
Kézdivásárhely kisolimpiáján. Ezrek szórakoztak az épülő sportcsarnok
"lábánál" is, ami nem csoda, hiszen a pénteki borúsidő és felhőszakadás
ellenére a rendezvény nyitányától napnyugtáig, egész hétvégén felhő
nem takarta el a napot.
- Aki, azt hiszi, hogy a jó idő véletlen
egybeesés, az nagyon téved - hangoztatta a rendezvény védnökeként,
Török Sándor polgármester is vidám, kis beszédében. - Ez úgyszintén
a pontos, jól szervezett munka eredménye, akárcsak a sportnapok,
amely az egyesület és szakosztályvezetők munkáját dicséri. Hajrá
KSE!
A Sinkovits-stadion futballpályájának
zöldgyepén felsorakozó, majd a kék-fehér zászlók alatt büszkén,
egyenes gerinccel végig vonuló futballisták (belőlük volt legtöbb),
jégkorongozók, kézi- és kosárlabdázók, atléták, tekézők és teniszezők
nemcsak a közönség tapsát érdemelték ki, hanem a KSE-elnökének
megbecsülését is.
-A megyeszékhely irigykedve tekintget a céhes város irányába, hiszen
a Háromszéken ennyire szervezett formában sehol sem működik sportegyesület
- jelentette ki Derzsi Gyula elnök. - Az érdem mindenkié: azoké,
akik fáradtságot nem ismerve, és pénzt nem sajnálva támogatják
a kézdivásárhelyi sportéletet, azoké, akik sportolnak, és ezáltal
megismertetik a világgal eme húszezres lélekszámú kisváros nevét.
Érdeme az önkormányzatnak is, hiszen a szűkös költségvetésből mindig
kiszorít annyit, hogy a sportéletről lehessen beszélni.
Valóban, aki a mulatózás vagy a versengés
hevében vetett egy pillantást a sportpálya mögé, és látta az 1200
férőhelyes sportcsarnok tetőszerkezetének acélbordáit, kissé távolabb
a műjégpályát, és elképzelte az iskola mellé tervezett uszodát
elégedetten nyugtázhatta a KSE-elnökének beszédét.
A háromnapos sportfesztivál nemcsak a versenyek terén mutatott
előrelépést, de a szervezésében is. Szemeteskukák és narancssárga
ruhás takarítószemélyzet, mozgóvécék, ernyővel védett faasztalok
és padok, előre kijelölt bográcshelyek, a hangulatzene remek hangosítása
igazolta, hogy a szervezők semmit nem bíztak a véletlenre.
Nem mindennapi hangulatzenét szolgáltatott az "úri közönségnek"
a rendezvényre betoppanó cigányduó is. Jól hozhatott a konyhára
a hegedű és harmonika, hiszen a muzsikások nemcsak szombaton egész
nap, de még vasárnap is tiszteletüket tették a KSE-napokon.
Igaz, hogy több helyszínen zajlott a megmérettetés, de a rendezvény
igazi hangulatát a stadionbeli események adták, ahol a versengés
után az ellenfelek közös asztalnál fogyasztották el a csapolt sört,
esetleg megkínálták egymást a saját készítésű tokányaikból.
(Dimény Haszmann Árpád)
Akár az ön cégének a logója is lehetne
itt!
A reklámdíj teljes mértékben
az ön által kiválasztott sportág fellendítésére irányul.