Nem hivatalosan jól játszanak
December 8-10. között a KSE junior III-as korosztályú lány kézilabdacsapata a bajnokság Nagyszebenben megrendezett második teremtornáján vett részt. Hivatalosan a kézdi lányok ezúttal sem nyerték meg egyetlen mérkőzésüket sem, hiszen a csapat nem tud eleget tenni sem a magasságbeli, sem a korkövetelményeknek. A KSE együttese 1993-95-ös korosztályú lányokból áll, míg az ellenfelek nagy része 1992-'93-ban született.
A KSE a pályán született eredmények szerint a brassói Junior SE-t 16-3-ra, a Nagyszebeni ISK-t 17-8-ra győzte le. Gáll Annamari lányai nem vallottak szégyent a többi csapattal szemben sem: a Dinamótól alig 18-22-re, Székelyudvarhelytől pedig 14-16-ra kaptak ki. Azonban a szövetség által jóváhagyott ranglistát továbbra is a Székelyudvarhelyi ISK vezeti, 2.a Brassói Dinamo; a KSE továbbra is sereghajtó.
A KSE csapata: Bartók Erzsébet, Nagy Boglárka, Niczuly Beáta, Cristea Oana, Beke Judit, Sidó Renáta, Voloncs Orsolya, Fazakas Andrea, Kertész Eszter, Voloncs Júlia, Mátis Zita, Szőke Eszter, Gajdó Brigitta, Varga Rebeka, Ráduly Noémi.
A január 26-28. között megrendezendő teremtorna házigazdája a KSE lesz.
2006-12-04
Tornagyőztes az NMSK
Az NMSK nemcsak megszervezte, de meg is nyerte a 1993-'94-es korosztályúak számára a Turóczi Mózes Általános Iskola tornatermében megrendezett kézilabdatornát. Szász Csaba négy méltó ellenfelet választott csapatának: az országos bajnokságban szereplő Medgyesi ISK-t, a Székelyudvarhelyi ISK-t, a Brassói Dinamót és az általános iskolák tavalyi bajnokságán jó teljesítményt nyújtó Zetelakát. A kézdi lányok azonban nem ijedtek meg: Medgyest 11-29-re, Székelyudvarhelyt 16-14-re, a Dinamót 23-12-re, Zetelakát pedig 17-12-re győzték le.
Az NMSK: Fülöp Krisztina, Demeter Hanna, Salamon Zsuzsa, Nagy Barbara, Hegyeli Emőke, Mátis Zsuzsa, Imre Ágnes, Kovács Ágota, Mátis Henrietta, Tamás Réka, Fazakas Csilla, Szima Eszter.
Szász edző szerint a lányok most kezdek csapattá érni, és rájönni a játék adta fortélyokra. Az edző ezúton is megköszöni a szülőknek a szervezésben nyújtott támogatást.
2006-11-27
Torna
December 1-jén az NMSK kézilabdatornát szervez 1993-'94-es korosztályúak számára a Turóczi Mózes iskola tornatermében. Meghívottak: Râmnicu Vâlcea, Medgyesi ISK, Székelyudvarhelyi ISK és Zetelaka csapatai. A torna 9 órakor kezdődik.
2006-11-20
Mínuszban játszanak
Gyenge teljesítményt nyújtott a KSE junior III-as lánycsapata az országos bajnokság brassói fordulóján, legalábbis a föderáció honlapjára felkerült adatok szerint. Ott ugyanis Gáll Annamária edzőnő lányai minden egyes mérkőzésen 10-0 arányban maradtak alul, a táblázatot pedig -4 ponttal zárták. A végeredmény többek között annak tudható, hogy kézilabda csapatunk nem felel meg a föderáció által meghatározott magasság- és korhatár-követelményeknek.
2006-10-10
Lehengerlő diadal
A hétvégén Szász Csaba, az NMSK kézilabdacsapatainak edzője a 1993-94-ben született lányok számára szervezett tornát. A meghívásnak az Oneşti-i Sportprogramos Líceum, a Székelyudvarhelyi ISK és a Brassói Dinamo tett eleget. Szász csapata nagy reménységnek ígérkezik, ugyanis a kézdi lányok nemcsak, hogy megnyerték a tornát, hanem le is söpörték mindhárom csapatot a pályáról. Eredmények: NMSK - Dinamo 24-18, NMSK - Oneşti 23-8, NMSK - Székelyudvarhely 24-16.
Az NMSK győztes csapata: Fülöp Krisztina, Nagy Barbara, Demeter Hanna, Salamon Zsuzsa, Hegyeli Emőke, Mátis Zsuzsa, Imre Ágnes, Kovács Ágota, Mátis Henrietta, Tamás Réka, Fazakas Csilla, Szima Eszter.
Ismét jól szerepelt az öt kézdivásárhelyi kézilabdázó lány -- Csáki Éva, Varga Zsuzsa, Opra Beáta, Bardocz Emőke, Ugron Tímea --
által erősített junior I-es brassói Golden Kids is. A csapat az országos bajnokság legutóbbi fordulójában 25-11-re verte meg a Nagyszebeni ISK-t.
2006-09-19
Országos Ifjúsági I-es
Brassói Golden Kids - Brassói Rulmentul 19-19 (10-10). Mielőtt olvasóink elcsodálkoznának, hogy miért írunk két a brassói csapat mérkőzéséről, hamar eláruljuk, hogy a bajnokság kezdete óta a Golden Kids csapatát öt egykori NMSK-s lány erősíti. A Csáki Éva, Opra Beáta, Varga Zsuzsa, Bardócz Emőke és Ugron Tímea által megerősített együttes nagyszerű döntetlent ért el a tavalyi országos bajnokság esélyesével szemben!
2006-09-04
Újabb aranycsapat kialakulóban
Szász Csaba és 1993-'94-es korosztályú csapata Segesváron egy ifjúsági III-as előkészületi tornán vett részt olyan vetélytársak társaságában, mint a marosludasi, a székelyudvarhelyi és a segesvári iskolás sportklub. Szász Csaba lányai, mint azt már megszoktuk, három győzelemmel, veretlenül fejezte be a tornát. Eredmények: NMSK - Ludasi ISK 21-10, NMSK - Székelyudvarhelyi ISK 22-16 , NMSK - Segesvári ISK 11-5. Az NMSK csapata: Fülöp Krisztina, Nagy Borbála, Demeter Hanna, Salamon Zsuzsa, Mátis Zsuzsa, Mátis Henriett, Imre Ágnes, Kovács Ágota, Tamás Réka, Fazakas Csilla, Szima Eszter.
2006-05-30
Búcsú a bajnokoktól
Május 24-28-án szervezték meg Galacon a Junior I-es országos kézilabda bajnokság egyik elődöntőjét, amelyen Szász Csaba lányainak a Galaci ISK, a Jászvásári SPL, a Bukaresti Muntenia, a Szászsebes SPL és Râmnicu Vâlcea együtteseivel kellett felvenniük a versenyt. A román kézilabda krémjét képező csapatokkal szembekerült kézdi lányok, még ha el is vesztették minden mérkőzésüket, a tőlük megszokott elszántsággal küzdötték végig a tornát. Bukaresttel 28-32, Râmnicu Vâlceaval 24-21, Galaccal 32-27, Szászsebessel 38-18, Jászvásárral szemben 24-32 arányban maradtak alul.
Az NMSK "bajnok" csapata az utolsó alkalommal játszott ebben a felállásban: Csáki Éva, Elekes Beáta, Kosztándi Mária, Opra Beáta, Varga Zsuzsa, Grama Ioana, Albert Helga, Szabó Gabriella, Bardócz Emőke, Bernád Ágnes, Ugron Tímea, Thiesz Panna, Benga Simona, Iacob Marianna. Szabó Gabriella befejezte kézilabda pályafutását az ifiknél, mostantól a brassói Rulmentul-lal aláírt szerződésének tesz eleget. Az Albert-lányok sorsa bizonytalan, hiszen még nem döntötték el, hogy Ferencváros ifjúsági csapatában kívánnak-e tovább játszani, vagy maradnak idehaza. Grama Ioanara a galaci klub vetett szemet. Utólag elmondhatjuk: büszkék voltunk rátok, lányok!
A kicsikben a jövő
Az NMSK 1993-94-es korosztályú kézilabdázói az Onyesten megrendezett kupaversenyen vettek részt, ahonnan három győzelemmel és két vereséggel, a torna bronzérmeseként térhettek haza. Eredmények: NMSK - Onyesti SPL 18-6, NMSK - Comăneşti 6-8, NMSK - Onyesti 1-es Számú Ált. Isk. 17-7, NMSK - Brăila 9-10 (elődöntő) és NMSK- Comăneşti 12-6 (kisdöntő). A kézdi csapat Zetelakán, a Fenyő-kupáért kiírt versenyen is szerencsét próbált, ahol győztesként került ki a versenyből. Szász Csaba "kis" csapata 18-3-ra győzte le Székelykeresztúrt, 18-7-re Segesvárt, 35-6-ra Székelyudvarhelyt, és a házigazdákkal szemben 8-8-as döntetlent ért el. Az NMSK 1993-'94-es csapata: Fülöp Krisztina, Demeter Hanna, Salamon Zsuzsa, Hegyeli Emőke, Mátis Zsuzsa, Imre Mónika, Imre Ágnes, Kovács Ágota, Mátis Henrietta, Tamás Réka, Fazakas Csilla, Szima Eszter, Ioana Săndulea, Bărbos Denisa és Bărbos Violeta.
2006-05-16
Megvolt a sorsolás!
A Román Kézilabda-szövetség döntött a Junior I-es országos bajnokság elődöntőjébe
bejutott csapatok által alkotott csoportok összetételét és a mérkőzések helyszínét
illetően. A május 24-28. között zajló tornán Szász Csabáék a Galaci ISK, a
Jászvásári SPL, a HC Muntenia, a Szászsebes SPL és Râmnicu Vâlcea együtteseivel
mérkőznek. A torna helyszíne Galac lesz.
2006-05-09
Másodikak a csoportban
Nagyszerű játékkal fejezte be az NMSK az országos kézilabda bajnokság csoportküzdelmének
utolsó felvonását. Szászék annak ellenére, hogy már a Medgyes elleni mérkőzésen
kiharcolták a továbbjutást az országos elődöntőre, ezúttal is győztesen hagyták
el a pályát: Nagyszebeni ISK-Nagy Mózes Sportklub 24-31 (12-10).
Az NMSK másodikként jutott tovább az országos bajnokság május 24-27-én sorra
kerülő elődöntőjébe. Az NMSK csapata: Csáki - Elekes, Kosztándi, Opra (2), Varga
(1), Grama (4), Albert Helga (10), Szabó (5), Bardócz (5), Thiesz (4), Benga,
Bálint, Sipos.
2006-05-02
Újabb győzelem
Izgalmas és kiegyensúlyozott mérkőzést hozott a két csapat találkozója,
erről főként az eredmény árulkodik: NMSK-Medgyesi ISK 26-19 (9-8).
A kézdi csapat az elsőtől az utolsó percig kézben tartotta a
vezetést. Vitathatatlan, hogy az NMSK a továbbjutás szempontjából
egy rendkívül fontos győzelmet könyvelhetett el, hiszen ezzel
a csoport 2. helyezettjeként bebiztosította az országos elődöntőn
való részvételét.
- Nagyon jó érzés immár a harmadik
éve jelen lenni a román korosztályos kézilabda élvonalában - nyilatkozta
Szász Csaba edző. - Büszke vagyok a lányok teljesítményére, nagyon
bíztam a tudásukban, a küzdőképességükben.
Az NMSK csapata: Csáki Éva - Elekes Beáta, Kosztándi Mária, Varga
Zsuzsa (4), Grama Ioana 81), Albert Helga (6), Albert Helén (5),
Szabó Gabriella (3), Bardócz Emőke (3) Thiesz Panna (4), Benga
Simona, Bálint Csilla, Iacob Mariana.
Az NMSK utolsó mérkőzésére május 7-én kerül sor a Nagyszebeni ISK
ellenében.
2006-04-25
Szászék újabb győzelme
A csoportmásodik helyért harcoló NMSK-nak nem jelentett komolyabb
problémát legyőzni a sepsiszentgyörgyi csapatot. Így a hazai
pályán játszó Szász Csabáék 17 gólos különbséggel vonultak le
a pályáról.
Eredmény: NMSK - Kós Károly ISK:
33-16 (18-7).
Nagy Mózes Sportklub: Csáki Éva, Kosztándi Mária, Háber Annamária,
Opra Beáta (1), Varga Zsuzsa (1), Grama Ioana (6), Albert Helga
(9), Szabó Gabriella (7), Bardócz Emőke (8), Bálint Csilla, Benga
Simona, Thiesz Panna (1), Iacob Mariana.
A csoport rangsor: 1. Brassói Dinamo (25), 2. NMSK (21, 421-342),
3. Medgyes (21, 386-369), 4. Brassói Rulmentul (18), 5. Nagyszeben
(13), 6. Kós Károly ISK (4), 7. Brassói Golden Kids (-14).
Az NMSK, 1993-94-es korosztályú lány kézilabdacsapata április 12-15-én
Szegeden, a Tojás-kupa elnevezésű nemzetközi gyermek-kézilabdatornán
képviselte a várost. A Szász Csaba által edzett "utánpótlás" két
győzelemmel és három vereséggel a tíz csapat közül a hetediknek
végzett. Eredmények: NMSK- Kistelek 11-19, NMSK- Hódmezővásárhely
21-22, NMSK- Szeged II. 19-7, NMSK- Berettyóújfalu 17-28, NMSK-
Ogyessza: 19-17.
Az NMSK ifjú reménységei: Fülöp Krisztina, Demeter Hanna, Salamon
Zsuzsa, Hegyeli Emőke, Mátis Zsuzsa, Imreh Ágnes, Kovács Ágota,
Mátis Henrietta, Tamás Réka, Fazakas Csilla és Szima Eszter.
2006-03-28
Pompás hazai szereplés
Ismét kifogástalan játékkal rukkolt elő az országos junior I-es bajnokságban
szereplő kézdivásárhelyi NMSK lány kézilabdacsapata. Szász Csaba lányai 26-21-re
győzedelmeskedtek a brassói Rulmentul együttese fölött, megőrizve a második
helyet.
A hosszas kényszerpihenő után felépült Albert Helént csak testvére, Helga tudta
fölülmúlni. A csapat az első félidőben feltartóztathatatlannak bizonyult, amint
azt a 15-9 arányú eredmény is bizonyítja.
A brassóiaknak a bírókkal karöltve
sem sikerült térdre kényszeríteni a kézdi lányokat, akiknek sok
kétperces kiállítást és büntetőt kellett elszenvedniük. "A lányok
dicsőségére váljék, hogy átérezték a mérkőzés fontosságát, és anyait-apait
beleadva harcoltak a győzelemért" - értékelte csapata teljesítményét
Szász edző. Az NMSK: Csáky Éva, Kosztándi Mária, Elekes Beáta kapusok,
Varga Zsuzsa (5), Grama Ioana (4), Albert Helga (7.), Albert Helén
(5), Szabó Gabriella (2), Bardócz Emőke (1), Bálint Csilla, Benga
Simona (1), Thiesz Panna (1) és Iacob Mariana.
2006-03-21
Diákolimpia
Március 18-19-én a megyei tanfelügyelőség szervezésében a falusi és városi általános
iskolások számára került sor az országos kézilabda bajnokságának megyei szakaszára.
A vidéki iskolák versenyének a berecki Comenius Általános Iskola tornaterme
adott otthont. A megyei szakaszon öt lánycsapat és 4 fiúcsapat mérkőzött. A
rangsor a lányoknál: 1. Bárkáni Ált. Isk., 2. a csernátoni Végh Antal I-VIII
Osztályos Iskola, 3. a berecki Comenius Ált. Isk., 4. a Zabolai Ált. Isk.,
5. a nagypataki Mihai Eminescu Ált. Isk.
A fiúk eredményei: 1. Comenius Ált. Isk., 2. szitabodzai (Bobocsa) I-VIII Osztályos
Iskola 3. almási Kelemen Didák Ált. Isk., 4. csernátoni Bod Péter Ált. Isk.
A városi iskolák versenye a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes Általános Iskola tornatermében
zajlott. A versenyre benevezett lánycsapatok esetében a leigazolt sportolók és
az amatőrök külön mérkőztek.
Nyilvántartott sportolók eredményei:
1. a kovásznai Körösi Csoma Sándor Iskolacsoport, 2. kézdivásárhelyi
Petőfi Sándor Ált. Isk., 3. baróti Gaál Mózes Ált. Isk.
Nem leigazolt lányok: 1. kézdivásárhelyi Turóczi Mózes Ált. Isk.,
2. bodzafordulói Mihail Sadoveanu Ált. Isk., 3. kovásznai Avram
Iancu Ált. Isk., 4. sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium. Halasztás a junior I-eseknél
Március 19-ről 26-ára halasztotta a Román Kézilabda-szövetség a
junior I-es országos kézilabda bajnokság E-csoportjának rangadó
mérkőzését. Az NMSK - Brassói Rulmentul összecsapásra vasárnap
11 órakor kerül sor a Turóczi Mózes Ált. Isk. Tornatermében.
2006-02-28
Szász lányai ismét dobogón
Február 24-26. között rendezték meg Debrecenben a Kárpát-kupa elnevezésű
női nemzetközi kézilabdatornát, amelyen Göd, Nagykunság és a
Debreceni DVSC csapatai mellett öt határon túli magyar együttes
- Ungvár (Kárpátalja), Áda (Vajdaság), Aranyos (Felvidék), Sepsiszentgyörgy
és Kézdivásárhely - is lehetőséget kapott a szereplésre.
Az NMSK két győzelemmel (NMSK-Áda 33-24, NMSK-Ungvár 36-17) és
egy, a házigazdák elleni döntetlennel (24-24) jutott a döntőbe,
ahol a második csoport győztesével, a sepsiszentgyörgyi MSC A-divíziós
csapatával találta szembe magát. A tavalyi torna győztese ezúttal
is a legjobbnak bizonyult, 30-19 arányban múlta felül a mieinket.
Debrecen, 2006 Februar, Meditop Kupa, csapatunk II helyezett
Szász Csaba kifejezetten elégedett az elért eredménnyel:
- A sikerhez mindenek előtt erő, elszántság és szorgalom szükséges.
A sportban minden pillanat a tehetséget és az elvégzett munkát
igazolja, és ez a lányainkban hiánytalanul megtalálható.
Az NMSK csapata: Csáki Éva, Şumălan Elisabeta - Varga Zsuzsa, Opra
Beáta, Grama Ioana, Albert Helga, Albert Helén, Szabó Gabriella,
Bardócz Emőke, Ugron Tímea, Thiesz Panna, Benga Simona. Gratulálunk
a nagyszerű teljesítményűkhez, és a rangos 2. helyhez!
Meg nem erősített információink szerint nagyobb magyarországi klubok
is felfigyeltek lányainkra. Úgy néz ki, hogy a nyár folyamán az
Albert-testvérek már a Fradiban folytathatják pályafutásukat.
További mérkőzések: 19-én országos Junior I-es bajnokság, E csoport:
NMSK-Brassói Rulmentul, Kézdivásárhely.
26-án országos Junior I-es bajnokság, E csoport: NMSK-Kós Károly
ISK, Kézdivásárhely.
2006-02-21
Vissza a második helyre
Szász
Csaba lányai a hétvégén a csoportutolsó Brassói Golden Kids csapatával
játszottak. Az eredmény Golden Kids-NMSK: 15-27. Említésre méltó
viszont Albert Helén visszatérése, aki nemcsak, hogy végigjátszotta
a tornát, de 6 gólt is dobott! Egy másik jó hír, hogy a Medgyes-Nagyszeben
mérkőzésen döntetlen született, ezáltal a kézdi csapat újra a
dobogó második fokára került.
A táblázat: 1. Brassói Dinamo (25),
2. NMSK (19, 395-321), 3. Medgyesi ISK (19, 357-341), 4. Brassói
Rulmentul (18), 5. Nagyszebeni ISK (11), 6. Sepsiszentgyörgyi Kós
Károly (4), 7. Brassói Golden Kids (-12).
A harmadik forduló párosítása: Medgyes-Dinamo, NMSK-Rulmentul,
Kós Károly-Nagyszeben.
Február 24-26. között az NMSK csapata Debrecenbe utazik, ahol nemzetközi
tornán vesz részt.
2006-02-14
Bravúros döntetlen
Vasárnap
egy olyan bajnoki kézilabda mérkőzésnek lehetett tanúja a csapatát
utolsó percig biztató, nagyszámú kézdivásárhelyi közönség, amit
nem fog hamar elfelejteni! A junior I-es korosztály országos bajnokságának
visszavágóján, az NMSK - Brassói Dinamo összecsapás 24-24-el zárult!
A korábban veretlennek bizonyult brassói csapat ezúttal nem volt
felkészülve Szász Csaba tanítványainak játékából.
Habár az NMSK ezzel a döntetlennel
visszaesett a 3. helyre, - mivelhogy Medgyes "idegenben" megverte
Sepsiszentgyörgy együttesét -, nagyon fontos pontot is szerzett.
Hiszen, ha más csapat nem tudja ezt az eredményt megismételni a
Dinamóval szemben, akkor a 2. hely, ahová már a következő fordulón
visszatornászhatják magukat a kézdiek, többé nem lesz elvitatható
előlük.
Február 19-én az NMSK Brassóban a Golden Kids otthonába látogat.
Szászék február 24-27. között Debrecenben egy nemzetközi kézilabda
tornán vendégszerepelnek, ahol MB2-es csapatokkal mérik össze tudásukat!
Csinos csintalanok
A Turóczi Mózes Általános Iskola szervezésében
megrendezett Reménységek-kupája elnevezésű kézilabda vetélkedőt a házigazdák
Csinos csintalanok csapata (edző: Szigyártó Zsombor tornatanár) nyerte meg.
A 2. helyen a Petőfi Sándor Általános Iskola (Pál Zoltán), a 3. helyen az alsó-
és felsőlemhényi iskolák egyesített csapata (Teleki Ferenc) végzett.
A győztes csapat: Chelmus Cristina, Csavar Emőke, Ferencz Kinga,
Gergely Tünde, Hodor Katalin, Kerestély Zsuzsanna, Májai Renáta,
Kozma Emőke, László Ágnes, Rádu Lukács Enikő, Sárkány Mónika, Szekrény
Szidónia, Vargyasi Zsuzsa. A legjobb kapusnak járó díj: Szekrény
Szidónia (Turóczi Mózes), Veres Tünde (Petőfi Sándor), gólkirálynő:
Kerestély Zsuzsanna 12 góllal (Turóczi Mózes), Kis Ilka 8 góllal
(Petőfi Sándor).
2006-02-07
A kicsik is jól kezdtek
Vasárnap
az NMSK kézilabda-szakosztályának 1993-'94-ben született kezdőcsoportja
első alkalommal rendezte meg a Reménységek kupája elnevezésű teremtornát.
A kézilabdázó palánták remekül szerepeltek. Végeredmény: 1. NMSK,
2. sepsiszentgyörgyi Madison Travel, 3. Onyesti Sportprogramos
Líceum, 4. Nagyszebeni ISK.
Szász Csaba köszönetét fejezi ki a GÁMOK vezetőségének, a játékosok
szüleinek a verseny megszervezésében nyújtott támogatásért, valamint
Mátyás Attilának az NMSK-nak küldött újabb rend felszerelésekért.
Február 12-én 11 órai kezdettel az
NMSK junior I-es csapata a Brassói Dinamóval játszik. A csoportrangadóra
a Turóczi Mózes Általános Iskola tornatermében kerül sor.
2006-01-31
Még mindig a második helyen
Január 27-29. között Fogarason zajlott
a női junior I-es bajnokság 2. teremtornája, ahol az NMSK csapatának
két mérkőzésen kellett helytállnia. Eredmények:
Medgyesi ISK – NMSK 25-21, NMSK – Nagyszebeni ISK 24-23. Szász Csaba
edző a következőképpen értékelte a torna „fél-sikerét”:
– A bajnokság első fordulóján Medgyes, a brassói Rulmentul és Nagyszeben
újabb, erős kézilabdaközpontokból leszerződtetett játékosokkal erősített.
Ennek következtében az erőviszonyok eléggé kiegyenlítődtek, a bajnokság
színvonala láthatóan nőtt. Ez ránk nézve csak fejlődést jelent.
Az NMSK kerete:
Csáki Éva, Elekes Beáta, Kosztándi Mária, Varga Zsuzsa, Opra Beáta,
Grama Ioana, Albert Helga, Bardócz Emőke, Szabó Gabriella, Thiesz
Panna, Benga Simona, Sípos Andrea, Iacob Mariana.
A visszavágó előtt így fest az E-csoport eredménytáblázata: 1. Brassói
Dinamo (24 pont), 2. NMSK (16), 3. Medgyes ISK (16), 4. Brassói
Rulmentul (14), 5. Nagyszebeni ISK (10), 6. Sepsiszentgyörgyi Kós
Károly ISK (4), 7. Brassói Golden Kids (-11).
Az NMSK rangadóra készül: február 12-én a csoportelső Dinamót fogadja.
2006-01-24
A második teremtorna
Január 27-29. között Medgyesen szervezik
meg a második junior I-es női kézilabda teremtornát. Szász Csaba
lányai a csoport második helyéről várják a versenyt.
Az eddigi eredmények alapján a táblázat
a következőképpen néz ki: 1. Brassói Dinamo (18 pont), 2. NMSK (14,
299-234), 3. Medgyes (14, 252-240), 4. Brassói Rulmentul (10), 5.
Nagyszeben (8), 6. Kós Károly (2), 7. Brassói Golden Kids (-9).
Az elődöntőre május 24-28. között kerül sor.
Akár az ön cégének a logója is lehetne
itt!
A reklámdíj teljes mértékben
az ön által kiválasztott sportág fellendítésére irányul.