A 7. forduló párosítása: december
19-én játszott a Hatolykai Forrás és a Csernátoni Ika. További program:
20-án a Kézdivásárhelyi Bujdosó és Kézdivásárhelyi Autodoc, 21-én
Szentkatolnai Kisgazdák és Kézdivásárhelyi Qualimed, 22-én Kézdivásárhelyi
Transintex és Kézdivásárhelyi Exxon, 23-án Bodoki Törekvés és Kézdivásárhelyi
Exotic. A mérkőzések 18 órakor kezdődnek.
Átadták a gelencei tekepályát
A hétvégén zajló háromszéki sportesemények
közül a legfontosabb kétségkívül Gelencén zajlott, ahol szombaton
délelőtt átadásra került a helyi önkormányzat által felújított négysávos
tekepálya, amely méreteiben egyedülálló Kovászna megyében. A rendezvényre
összegyűlt a háromszéki tekézők, sportbarátok színe-java, de Szakács
Tibor polgármester meghívására részt vett az eseményen Marian Constantin
nemzetközi tekebíró is, a Román Teke- és Bowlingszövetség bírói
testületének tagja. A vendég csodával határosnak tartja azt, hogy
vidéken még mindig érdeklődnek egy olyan hanyatlóban lévő sportág
iránt, amely évek óta pénzhiánnyal küszködik. A polgármester ígérte,
Gelencén újraszervezik a női és férfi tekecsapatokat, és valamikor
a közeljövőben A-osztályos helyezéseket is megcéloznak. Beszédében
említést tett a múlt évszázad elején országos sikereket elért kilenctagú
gelencei tekecsapatról, melyet a községben aranycsapatként emlegetnek,
és köszöntötte az egykori fehér mezesek még életben lévő két tagját,
Finta Bélát és Cseh Andrást, akinek testvére, Cseh Zoltán világhírű
tekéző bajnok, a román válogatott oszlopos tagja volt.
Az épület saját központi fűtéssel,
kis lelátóval rendelkezik, a pálya kivitelezési munkálatait elvégző
cég két éves garanciát vállalt a leöntött burkolatért. A régi tekék
és golyók majd később lesznek kicserélve, és ahhoz, hogy a nemzetközi
szabványoknak is megfeleljen, automata bábuállító berendezést is
vásárolnak a közeljövőben.
Berecz István római katolikus plébános által celebrált felszentelési
szertartás után a 75 éves Cseh András, majd Finta Béla, Demeter
Magdolna és Szakács Tibor polgármester gurították el az első golyókat.
A rendezvény közös ebéddel ért véget a tekepálya fölötti, újonnan
berendezett konferenciateremben, melynek végén Cseh András elénekelte
az egykori gelencei aranycsapat – a múlt évszázad elejéről származó
– indulóját, Cseh Zoltán szerzeményét: „A gelencei tekecsapat bemegy
a pályára / Jó kuglista minden tagja, akárki meglátja! / Golyót
gurít, hull a teke, fennmarad a dáma / Kedvenc fája minden tagnak,
akárki meglátja. / A gelencei tekecsapat bemegy a pályára / Jó borivó
minden tagja, akárki meglátja / Kancsót ürít, issza a bort, ölében
a dáma, / Adj egy csókot kis angyalom a kuglista szájára!”
Gyergyai Csaba
2005-12-13
Barátság-kupa
A múlt pénteken ért véget a Kézdivásárhelyen
megszervezett Barátság-kupáért kiírt amatőr tekebajnokság ötödik
fordulója.
A forduló utáni összesített eredmények:
1. Kézdivásárhelyi Autodoc (10 pont, 8150 fa), 2. Kézdivásárhelyi
Transintex (8 pont, 8170 fa), 3. Hatolykai Forrás (8 pont, 7558
fa), 4. Kézdivásárhelyi Exxon (8 pont, 7535 fa), 5. Kézdivásárhelyi
Bujdosó (6 pont, 7332 fa), 6. Csernátoni Ika (4 pont, 7107 fa),
7. Bodoki Törekvés (2 pont, 7324 fa), 8. Szentkatolnai Kisgazdák
(2 pont, 7184 fa), 9. Kézdivásárhelyi Exotic (volt Cupidon) (2 pont,
5634 fa), 10. Kézdivásárhelyi Qualimed (0 pont, 6729). A forduló
legeredményesebb játékosai: Zlotu Ovidiu (Autodoc) 344 fával, Kiss
György (Bujdosó) 343 fával, Orbán Sándor (Ika) 337 fával, Harai
János (Transintex) 334 fával.
A hatodik forduló párosítása: hétfőn a Bujdosó–Qualimed játszik,
kedden az Exotic–Autodoc, szerdán a Szentkatolnai Kisgazdák–Csernátoni
Ika, csütörtökön a Hatolykai Forrás–Transintex, pénteken pedig Bodoki
Törekvés–Exxon mérkőzésekre kerül sor.
2005-12-05
Barátság-kupa
December 2-án lezárult a Barátság-kupa
tekebajnokság negyedik fordulója. Eredmények: 1. Autodoc (8 pont,
6518 fa), 2. Exxon (8, 5965), 3. Transintex (6, 6554), 4. Hatolykai
Forrás (6, 6051), 5. Bujdosó (4, 5847), 6. Csernátoni Ika (4, 5689),
7. Bodoki Törekvés (2, 5849), 8. Szentkatolnai Kisgazdák (2, 5750),
9. Qualimed (0, 5336), 10. Cupidon (0, 4182). A forduló legeredményesebb
játékosai: Harai János (Transintex) 336 fával, Orbán Sándor (Ika)
334 fával, Várdó Olivér (Autodoc) 334 fával. Lapzártakor a Szentkatolnai
Kisgazdák–Hatolykai Forrás, december 6-án a Bujdosó–Csernátoni Ika,
7-én a Cupidon–Qualimed, 8-án az Exxon–Autodoc, 9-én a Transintex–Bodoki
Törekvés összecsapására kerül sor.
2005-11-30
Barátság-kupa
A múlt pénteken fejeződött be a Fekete
Attila által szervezett Barátság-kupa tekebajnokság harmadik fordulója.
A rangsor: 1. Kézdivásárhelyi Transintex (6 pont, 4952 fa), 2. Kézdivásárhelyi
Autodoc (6, 4907), 3. Kézdivásárhelyi Exxon (6, 4447), 4. Hatolykai
Forrás (4, 4545), 5. Bodoki Törekvés (2, 4399), 6. Kézdivásárhelyi
Bujdosó (2, 4383), 7. Szentkatolnai Kisgazdák (2, 4349), 8. Csernátoni
Ika (2, 4255), 9. Kézdivásárhelyi Qualimed (0, 3967), 10. Kézdivásárhelyi
Cupidon (0, 2759).
A forduló legeredményesebb játékosai:
Várdó Olivér (Autodoc) 354 fával, Veres László (Törekvés) 339 fával,
Kuti Attila (Cupidon) 339 fával, Veres Gyula (Transintex) 335 fával
és Fejér Ferenc (Autodoc) 330 fával.
Hétfőn a Cupidon és a Csernátoni Ika közti mérkőzéssel vette kezdetét
a negyedik forduló. Kedden az Exxon és a Qualimed, szerdán a Bujdosó
és a Kisgazdák, pénteken a Transintex és az Autodoc, szombaton pedig
a Törekvés és a Forrás csapatai gurítják a kugligolyót.
2005-11-23
Barátság-kupa
Szombaton véget ért a Barátság-kupa
elnevezésű amatőr tekebajnokság második fordulója.
A múlt heti ranglista: 1. Kézdivásárhelyi
Transintex (4 pont, 3341 fa), 2. Kézdivásárhelyi Autodoc (4, 3272),
3. Kézdivásárhelyi Exxon (4, 2939), 4. Hatolykai Forrás (2, 2986),
5. Kézdivásárhelyi Bujdosó (2, 2920), 6. Bodoki Törekvés (2, 2893),
7. Csernátoni Ika (2, 2828), 8. Szentkatolnai Kisgazdák (0, 2913),
9. Kézdivásárhelyi Qualimed (0, 2693), 10. Kézdivásárhelyi Cupidon
(0, 1330). A második forduló legeredményesebb játékosai Harai Jenő
(Transintex) 360 fával, Veres Gyula (Transintex) 347 fával és Várdó
Olivér (Autodoc) 345 fával.
2005-11-15
Barátság-kupa
November 7-én a kézdivásárhelyi KSE-teremben
megkezdődött a Barátság-kupáért kiírt, kilencfordulós amatőr tekebajnokság.
Az első forduló november 11-én ért véget. Eredmények: 1. Autodoc
(2 pont, 1659 fa), 2. Transintex (2, 1657), 3. Hatolykai Forrás
(2, 1501), 4. Exxon (2, 1473), 5. Csernátoni Ika (2, 1397), 6. Bujdosó
(0, 1472), 7. Szentkatolnai Kisgazdák (0, 1468), 8. Bodoki Törekvés
(0, 1378), 9. Qualimed (0, 1376), 10. Cupidon (0, 0). A második
fordulón keretében, november 14-én a Bujdosó–Cupidon, 16-án az Exxon–Szentkatolna,
17-én a Transintex–Csernáton, 18-án a Bodok–Qualimed, 19-én az Autodoc–Hatolyka
mérkőzésekre kerül sor.
2005-10-24
Barátság-kupa
November 7-én a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal
sportirodája és Fekete Attila magánvállalkozó, a tekepálya bérlője
szervezésében kerül sor a hagyományos, Barátság-kupa elnevezésű
amatőr tekebajnokságra.
Fekete Attila
A szervezők minden vidéki és kézdivásárhelyi amatőr
tekecsapatot szeretettel várnak. A versenyre október 31-ig lehet
benevezni, naponta 17-21 óra között a tekepályán, vagy a 0746 802
785-ös telefonszámon.
(dimi)
2005-08-22
Péter Ferenc-emlékverseny
A múlt hétvégén háromnapos versennyel
adóztak Péter Ferenc, egykori kézdivásárhelyi tekejátékos emlékének
a sportág kedvelői. A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal sportirodája
és Fekete Attila, a tekepálya bérlője által tető alá hozott nyolcvandobásos,
egyéni vetélkedőre hetvenkét kézdivásárhelyi, hatolykai, bodoki,
csernátoni és szentkatolnai sportoló nevezett be.
Gál József, Vardó Olivér es Péter István
Az eredmények:
1. Várdó Olivér 348 fával, 2. Péter István 342 fával, 3. Gál József
329 fával (mindhárman Kézdivásárhelyről). Dicsérő oklevelet Móré
János (Kézdivásárhely), Veres László (Bodok), Gruber Ervin (Kézdivásárhely)
és ifj. Kádár Imre (Kézdivásárhely) kapott.
2005-08-22
Udvarhelyen a veteránok
Augusztus 19-21 között a KSE tekeszakosztályának
veteránjai – az 55 év fölötti sportolók – a Székelyudvarhelyen megrendezett
országos tekebajnokságon vettek részt. A versenyre 11 város csapata
nevezett be. A KSE öregfiainak a csapatversenyben nem sikerült a
bravúr, így a 840 ütött fával (Szurkos Ernő 273 fa, Jani László
286, Máthé Ferenc 253, Papp Árpád 281) a táblázat utolsó helyén
végeztek. Az egyéni versenyben összesen 38 sportoló guríthatott,
a mieink közül Kocsis Árpád 289, András Imre 280, Bede Sándor 262,
Kiss Lajos 236 fát ütött.
2005-03-29
Az Autodoc lett a bajnok
Szombaton ünnepélyes díjkiosztással
zárult az ötödik alkalommal megszervezett tizennégy fordulós, Barátság-kupa
elnevezésű amatőr tekebajnokság. A bajnokság győztese egyetlen vereséggel
a kézdivásárhelyi Autodoc csapata (Várdó Olivér, Ovidiu Zlotu, Péter
István, Péter László, Kuti Attila, Okos Dezső és Cseh Sándor) lett.
A dobogó második helyén a hatolykai Forrás, harmadik helyen a kézdivásárhelyi
Szikra, negyedik helyen pedig a csernátoni Ika végzett.
Dicséretben a bajnokság két legidősebb
játékosa, Gruber Ervin, a kézdivásárhelyi Veteránok csapat tagja,
valamint Balogh Mihály, a csernátoni Ika csapatának tagja részesült.
A leghűségesebb csapat címet a hetedik helyen végzett Gamma Kft.
csapatának ítélték oda. Egyéni díjakat is kiosztottak: első helyen,
a legtöbb ütött fával, 371-tel Harai Jenő (Hatolykai Forrás) végzett,
őt követte Várdó Olivér (Autodoc) 369 fával és Péter István (Autodoc)
359 fával. A díjakat Derzsi Gyula, a KSE elnöke és Várdó Olivér,
a tekeszakosztály vezetője nyújtotta át.
(dimi)
2005-03-21
Még egy forduló van hátra
A Barátság-kupa amatőr tekeverseny
utolsóelőtti fordulójának eredményei: 1. Autodoc (24 pont és 20
681 fa), 2. Hatolykai Forrás (20, 20 188), 3. Szikra (18, 19 447),
4. Csernáton (14, 18 697), 5. Szentkatolnai Kisgazdák (12, 19 496),
6. Veteránok (8, 13591), 7. Reménység (4, 17 770), 8. Gamma Kft.
(4, 15 774). A forduló legeredményesebb játékosai: Harai Jenő (Forrás)
329 fával, Fejér Attila (Forrás) 325 fával, Okos Dezső (Autodoc)
323 fával, Mátyás Kálmán (Forrás) 323 fával, Kádár Imre (Szikra)
321 fával és Várdó Olivér (Autodoc) 318 fával.
Az utolsó forduló: március 22-én Kézdivásárhelyi
Szikra—Csernáton, 23-án Kézdivásárhelyi Reménység—Kézdivásárhelyi
Gamma Kft., 24-én Kézdivásárhelyi Veteránok—Kézdivásárhelyi Autodoc,
25-én Szentkatolnai Kisgazdák—Hatolykai Forrás.
A mérkőzések kezdete 17 óra.
Március 4-én a kézdivásárhelyi tekepályán
lezajlott a Barátság-kupáért kiírt amatőr tekebajnokság tizenegyedik
fordulója. A bajnoki cím három forduló múlva dől el.