Vasárnap, december 11-én a KSE sakkszakosztálya
hagyományteremtési szándékkal rendezte meg a Lőrincz Árpád egykori
kézdivásárhelyi sakkozó emléke előtt tisztelgő versenyt. A kilencfordulós,
svájci rendszerű villámsakk-tornára összesen harminc sakkozó iratkozott
fel.
A meglepetések sora azzal kezdődött,
hogy a versenyen a néhai sakkozó felesége, Lőrincz Erzsébet is megjelent,
aki a kezdeményezéshez gratulálva, ötszázezer lejt és tucatnyi szakkönyvet,
folyóiratot adományozott a sakkszakosztálynak. Meglepetésszámba
ment az a tény is, hogy a rendkívül erős mezőnyben keresztbe verték
egymást az él-sakkozók. A harmadik forduló után derült ki, hogy
Fodor Attila Bécsből érkezett erre a szellemi agytornára, így az
emlékverseny nemzetközire sikeredett. Eredmények: Seceleanu József
(Szent György Lovag Klub): 7,5 pont, különdíj, 1. Vida Árpád (KSE)
7 pont, 2. Sükösd János 6,5 pont, 3. Diţu Mihály 6 pont, az utóbbi
két játékos a Szent György Lovag Klub tagja.
Az alsócsernátoni IKE és IKA Ifjúsági Egyesület közös szervezésében
tető alá hozott amatőr ifjúsági sakktorna eredményei: 1. Bodó Imre,
2-3. Varga Gáspár, Gajdó József, 4. Rákosi Hunor (mind a négyen
csernátoniak).
2005-12-05
Ötödik lett a KSE
December 4-én, a KSE sakkszakosztálya
a Gyergyószentmiklós-napok keretében megrendezett sakk-tornán vett
részt. A versenyen 46 sakkozó mérte össze a tudását. A KSE színeit
Varga F., Földes Z., Vida Á., Vas G., és László A. képviselte. Sakkozóinknak
nem termett babér: a legtöbb pontot (5,5) Vas Gábor gyűjtötte össze,
ám ezzel a pontszámmal csak az 5. helyet tudta megszerezni.
Vasárnap a Vigadó Művelődési Házban
első alkalommal rendezik meg a Lőrincz Árpád emlékversenyt.
(dimi)
2005-04-25
Harmadik lett a KSE
A Szent György-napok alkalmával a
Székely Mikó Kollégiumban szervezett Szent György-kupán hat csapat
mérte össze tudását, négy sepiszentgyörgyi, a KSE és Kovászna együttese.
A KSE csapata (Kovács János, Vida Árpád, László Attila, Vass Gábor
és Iochom Zsolt) a harmadik lett, az első két helyen két megyeközponti
csapat végzett. A tízperces egyéni villámtornát Kovács János, az
ötperces villámtorna győztese ugyancsak a kézdivásárhelyi Vida Árpád
lett.
2005-03-21
Húsvéti-kupa
Szombaton Zágonban rendezték meg a
Húsvéti-kupáért kiírt svájci rendszerű, megyei szintű villámsakk-tornát.
A 17 fordulós játszmát Kovács János (KSE) nyerte 15 ponttal. A további
sorrend: Seceleanu József (13), Porzsolt István (11,5), Neda Teodor
(11) – mindhárman Sepsiszentgyörgyről. Az ötödik helyen a kézdivásárhelyi
Varga Ferenc végzett 10,5 ponttal. A versenyt Földes Zoltán, Török
Zoltán (mindketten Zágonból) és Salamon Ferenc, a KSE sakkszakosztályának
vezetője szervezte.
2005-03-07
Vida Árpád nyert
Szombaton véget ért a városi bajnokság.
A harmadik fordulóban a kézdivásárhelyi versenyzők a brassói Adrian
Ducşoară Sasu bíróval (sakkmester) is összemérhették tudásukat.
A bajnokságot Vida Árpád nyerte 12
ponttal. A további rangsor: 2. Bakk Attila (11 pont), 3. Kovács
János (9,5), 4. Kisgyörgy Elemér (8,5), 5. László Zoltán (7,5),
6. Földes Zoltán és László Attila (7), 7. Salamon Ferenc (6), 8.
Váradi Béla (5), 9. Csíki Lajos és Varga Ferenc (4,5), 10. Szilaj
László (4), 11. Babos Rezső (3), 12. Török Zoltán (2,5). Az ifik
helyezései: 1. László Botond (5), 2. Iochom Zsolt (4), 3. László
Attila (3), 4. László Zsombor (1,5), 5. Bakk Erika és Bakk Réka
(1).
2005-02-28
Bakk Attila vezet
A KSE által szervezett városi bajnokság
második fordulója után 11 ponttal Bakk Attila vette át a vezetést.
A további sorrend: 2. Vida Árpád (10), 3. Kovács János (9,5), Kisgyörgy
Elemér (8,5), 5. László Zoltán (7,5), 6. Salamon Ferenc (6), 7.
László Attila (5), 8. Csíki Lajos és Varga Ferenc (4,5-4,5), 9.
Földes Zoltán (4), 10. Váradi Béla és Babos Rezső (3-3), 11. Szilaj
László (2). Vas Gábort és Veres Vilmost meg nem jelenés miatt kizárták
a versenyből, Bodoga Dorin betegség miatt hiányzott.
Az ifjúságiaknál László Botond vezet
5 ponttal, 2. László Attila és Iochom Zsolt (3-3), 3. László Zsombor
(1,5), 4. Bakk Réka (0,5), 5. Bakk Erika pont nélkül. A KSE sakkszakosztálya
két új taggal (Fülöp J. és Tóth Cs.) szaporodott. A városi bajnokság
március 4-ig tart.
(dimi)
2005-02-21
Gyűjtik a pontokat
Folytatódik a KSE sakkszakosztálya
által megrendezett városi bajnokság. A február 15-20. között lejátszott
mérkőzések eredményeit a brassói Sasu Ducşoara Adrian bíró érvényesítette.
A jelenlegi állás a felnőtt kategóriában:
1. Vida Árpád (7 pont), 2. Kovács János (6,5), 3. László Attila
és Salamon Ferenc (4,5), 4. Kisgyörgy Elemér (2,5), 5. Török Zoltán,
Bakk Attila, Csíki Lajos, Váradi Béla és Szilaj László (2), Babos
Rezső (1). László Zoltán és Veress Vilmos még egyetlen meccset sem
játszottak, Vas Gábor visszalépett. Az ifjúságiaknál: 1. László
Botond (3 pont), 2. Iochom Zsolt és László Attila (1). Nem szerzett
pontot László Zsombor, Bakk Erika és Bakk Réka ezen a héten nem
játszottak.
2005-01-31
Orbaiszéki torna
Szombaton Zágonban svájci rendszerű
villámsakk-tornát tartottak a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi
és helybeli sakkozók részvételével. A kis létszám ellenére erős
mezőny alakult ki. A sorrend a következő lett: 1. Porzsolt István
(10,5 pont), 2. Seceleanu József (10) – mindketten Sepsiszentgyörgyről
–, 3. Kovács János (9,5) – a KSE részéről.
2005-01-17
Jancsó Gábor-kupa
Vasárnap az Alsócsernátonban tető
alá hozott IV. Jancsó Gábor-sakkemlékversenyen vettek részt a KSE
szakosztályának sportolói. A felnőttek számára megrendezett verseny
győztese Bakk Attila lett 7,5 ponttal, aki egy évig a vándorkupa
őrzőjévé vált. A 2. helyen Kovács János (7,5), a 3. helyen Földes
Zoltán (7,5) végzett. Az ifjaknál: 1. Bakk Erika (3 pont), 2, Bakk
Réka (3), 3. László Zsombor (1,5).
Akár az ön cégének a logója is lehetne
itt!
A reklámdíj teljes mértékben
az ön által kiválasztott sportág fellendítésére irányul.