Hírek

Legfrisseb hírek

KSE közgyülés

Arhívum 2004  
   
Arhívum 2005
 
Arhívum 2006
 
          Jégkorong

2005-12-20

Megtáltosodtak a Bikák

Szombaton a gyergyószentmiklósi pályán a KSE felnőtt hokicsapatát a Csomafalvi Skorpiók látták vendégül. Annak ellenére, hogy Csomafalva és Gyergyószentmiklós 75 válogatott játékost adott az országnak, és közös csapatuk két korábbi mérkőzésen legyőzte a Bikákat, most a kézdivásárhelyi fiúk igazi bravúrt hoztak össze: 4-0-ra verték a házigazdákat! Gólszerzők: Bogyán, Demeter (2) és Tikosi.

Az első harmad nulla-nullás eredményét a két csapat óvatos tapogatása eredményezte. A második harmadban a Bikák szárnyra kaptak, Bogyán egyedül cselezett ki három játékost, majd pontozott. Ezek után Demeteren volt a sor, hogy a korongot hálóba hajítsa. A harmadik harmadban a Bikák felszabadult, de ugyanakkor fegyelmezett játékot produkáltak. Demeternek ismét kicselezte a Skorpiók hátvéd sorát, 3-0-ra módosítva az eredményt. Tikosi sem akart lemaradni társai mögött, a tőle várt pont, később érkezett ugyan, de nem okozott csalódást.
Az első fordulót a KSE a csoport harmadik helyén zárta. Az idei bajnokságon a Bikáknak sok olyan csapatott sikerült megverniük, akiktől a tavalyi szezonban nagy fölényel kikaptak. Gratulálunk a táltos Bikáknak, a fegyelem és az összetartás meghozta a várt eredményt.
A KSE gyerekcsapata folytatja a felkészülést a bajnokságra, a Cápáknak ugyanis januárban Gyergyószentmiklóson kezdődik az országos bajnokság. A második forduló Csíkszeredában, és a harmadik Kézdivásárhelyen lesz megtartva.
Máthé Zsolt szakosztályvezető kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván a kézdivásárhelyi hokicsapatoknak, a sportágtámogatóinak, a gyerekjátékosok szüleinek, és mindenkinek, aki a jégkorongot szívügyének tekinti.


2005-12-13

Remiztek a Bikák

Kézdivásárhely felnőtt-hokicsapata szombaton házigazdaként fogadhatta a csíkszeredai Vákár Lajos műjégpályán Csíkdánfalva együttesét. A mérkőzést kemény küzdelem és szoros eredmény jellemezte.

A kézdi Bikák az első harmadban szerzett 2-0-ás előnye már a második harmadban elúszott, a végén pedig 3-3-at mutatott az eredményjelző tábla. Így a Bikák be kellett érjék az egy ponttal.
A Bikák pontjait Máthé J., Kacsó és Demeter szerezték.
A hétvégén Gyergyószentmiklósra utaznak a Bikák, ahol a csomafalvi Skorpiókkal szemben állnak majd pályára.


2005-12-05

Megóvták a mecset

A KSE november 23-án Gyergyószentmiklósón a helyi ISK csapata ellen 3-1-re győzött. A Bikák pontjait Lénárt Adolf, Tikosi Ottó és Balogh László szerezték. Ezzel a győzelemmel a csapat eddigi 4 pontjával a 8-as ranglista 4. helyére tornázta fel magát.


Lénárt Adolf

December 3-án a Bikák a Csíkszeredai Sportklub ellen álltak jégre. – Már a mérkőzés előtt arról értesültünk, hogy a házigazdák csapata öt leigazolt, A-divíziós játékost vett kölcsön a csíkszeredai HC Klubtól, ami ellentmond a szabályzatnak – tette szóvá Máthé Zsolt szakosztályvezető. – Házigazdáinknak ennek ellenére csak 5-4-re sikerült győzniük. Természetesen a mérkőzés eredményét megóvtuk, így valószínűleg az 5-0-re módosul a Bikák javára. A pontjainkat Tikosi, Balogh és Máthé József szerezték.
December 10-én a csíkszeredai Vákár Lajos pályán a KSE Csíkdánfalva együttesét fogadja.


2005-11-23

Bevadultak a Bikák

Szombaton este a KSE „bikái” a csíkszentdomokosi HC Márton Áron együttesét látták vendégül a Vákár Lajos műjégpályán. A Bikák nevükhöz méltó módon rohanták le a ranglista második helyén trónoló csíkszentdomokosiakat, s az ellenfél meglepetését kihasználva más az első harmadban 5-0-ra húztak el.


Tikosi Ottó

A vendégcsapatnak csak a mérkőzés végére sikerült annyira összeszednie magát, hogy két ponttal szépítsen a végeredményen, a Bikák 9-2-es arányú győzelmet arattak. Gratulálunk! Góllövőink: Tikosi Ottó (3), Máthé József (3), Bogyán János (2) és Sonka Imre (1).
Még játszott: Csomortáni, Csurulya, Bakk, Balogh, Váncsa, Lénárt, Kacsó, Máthé Zs., Márton, Deme és Gál.
A hétvégén a Bikák Gyergyószentmiklósra utaznak, ahol a helyi sportiskolával mérkőznek.


A B diviziós hoki csaptok táblázata

 


2005-11-16

Hargita megye bajnoksága

A kézdivásárhelyi Bikák megújult erővel neveztek be a 2005-2006-os Hargita megyei bajnokságra. A kézdi jégkorongcsapat első mérkőzését Csíkkarcfalva Kurkó János révén „felturbózott”– három sportklubos és tíz HC-játékost is felvonultató – csapata ellen játszotta. A Bikák egy szoros, 4-3-as arányú küzdelemben maradtak alul. November 13-án, a csíkszeredai Terra Siculorum Domino elleni mérkőzésen viszont már nem jött ki a lépés. Eredmény: Domino–Bikák 11-1.

Szombaton 23 órától a KSE csapata a csíkszentdomokosi Márton Áron HC ellen játszik a Vákár Lajos műjégpályán.
A Cápák 1994-95-ös korosztályú csapata 7-6-ra, 1992-93-as együttese pedig 7-0-ra kapott ki a sportklub hasonló korú csapataitól. Játékuk a vereségek ellenére is biztató.


2005-10-31

Utolsó edzőmérkőzés

Szombaton a csíkszeredai Vákár Lajos műjégpályán, utolsó edzőmérkőzésük során a csíkszeredai Medvékkel csaptak össze a kézdivásárhelyi Bikák. A Medvék hiányos csapattal jelentek meg a mérkőzésen, így képtelenek voltak ellenállni a mieink rohamainak, akik 15-3 arányú győzelmet arattak!

A hét folyamán kezdetét veszi Hargita megye bajnoksága, amelyre a nagycsapat benevezett. Az első mérkőzésre szombaton kerül sor, egyelőre még mindig a csíkszeredai Vákár Lajos műjégpályán, ahol a KSE-csapata Csíkkarcfalvát „látja vendégül”.

Évente nyolc hónapot működhetne - Korcsolyapálya Kézdin

Idén csak természetes jéggel fog működni a kézdivásárhelyi korcsolyapálya – tudtuk meg Máthé Zsolttól, Kézdivásárhely önkormányzatának munkatársától, aki egyben a KSE jégkorong-szakosztályának a vezetője. Most már készen van a műjégpálya alapja, a hűtőberendezést beszerelték, és felállították a közönséget védő palánkokat is.

– Mihelyt sikerül beköttetni az elektromos áramot, hozzáláthatunk az 500 férőhelyes lelátó elkészítéséhez – mondja Máthé. – A lelátó alá négy öltözőt, két tussolót, valamint a jégborotvának egy kis garázst szeretnének kialakítani. Mostanig kétmilliárd régi lejbe került a műjégpálya, a létesítmény teljes befejezésére további 4 milliárd régi lejre van szükség. A mostani tél kísérleti jellegű lesz, hiszen ki kell találni azt, hogy miként is fog működni a jégpálya. Előzetes számítások szerint a működtetése minimálisan havi 400 millió régi lejbe fog kerülni, ami csak a villanyszámla. Ezt a nagyközönség korcsolyáztatásából, a pálya bérbeadásából, pályázatokból és támogatásokból kell majd fedezni.

A jég előállításához és folyamatos hűtéséhez felállított berendezés plusz 10 Celsius fokig tudja biztosítani a minőségi jeget, a műjégpálya befedése esetén a létesítmény akár évi 8 hónapon át is működhetne. Szóba került a pálya befödése is, de ezt önerőből nem tudják megoldani, állami támogatásra van szükségük, amit a jövőben meg is kapnak. A négy nyári hónapban a pálya minifoci-turnéknak adhatna helyet (a létesítmény működtetői műgyeppel borítanák le) vagy éppen a görkorcsolyások hódolhatnak szenvedélyüknek.
– Az a nagy álmom – vallja be Máthé –, hogy a soron következő bajnokságban a hazai mérkőzéseinket Kézdivásárhelyen, hazai közönség előtt tudjuk majd lejátszani.

Tibodi Ferenc


2005-10-17

Teljes gőzzel készülnek

A hétvégén a kézdivásárhelyi jégkorongcsapatok – felnőttek és gyerekek egyaránt – folytatták a felkészülést a közelgő bajnokságra. A Bikák szombaton a csíkszeredai Elektrica csapata ellen játszottak barátságos mérkőzést. Eredmény 6-6.

Vasárnap a gyerekcsapatok vették birtokba a Vákár Lajos műjégpályát. Márton Sándor edzőnek jól jött edzőtársa, Antal Előd segítsége, hiszen több mint 43 gyerek jelent meg az edzésen. A felnőtt csapatból Kacsó Károly és Mátyás Csaba a kezdőket tanította korcsolyázni, a kapusokat pedig a csíkszeredai Csomortáni Botond edzette.


2005-10-10

Megvertük a Sportklubot!

Szombaton a kézdivásárhelyi Cápák edzőmérkőzést játszottak a csíkszeredai sportiskola ellen. A KSE gyerekcsapata ugyan kitartóan küzdött, de ezúttal nem sikerült pontot szereznie. Eredmény: 14-0.

Szombaton este a Bikák a csíkszeredai Autósport ellen álltak ki. A Hargita megyei bajnokság egyik legerősebb csapata kemény diónak bizonyult a kézdiek számára. Az Autósport az első harmad 10. percében ütötte az első gólt, de a KSE is többször közel állt a pontszerzéshez. A játék vége felé a fáradtság végképp legyűrte a Bikákat, a csíkszeredaiak viszont újabb három pontot szereztek. Végeredmény Autósport–Bikák: 4-0.
Vasárnap a gyerekcsapatoknak Kacsó Károly tartott edzést a Vákár Lajos műjégpályán. Este a Bikák és a Sportklub öregfiú-csapatának visszavágó mérkőzésére került sor. Habár a múlt heti 8-4-es eredményt nem sikerült megismételni, a Bikák ezúttal is győztek, méghozzá 2-0 arányban.


2005-10-03

Győztek a Bikák

Pénteken a kézdivásárhelyi gyerekcsapat, a Cápák edzőmérkőzésen vettek részt Csíkszeredában, ahol a sportklub azonos korosztályú együttesével mérték össze tudásukat. A Cápáknak az egyórás kemény küzdelem után sem sikerült pontozniuk, habár minden tudásukat latba vetették. A mérkőzés 15-0-ra zárult a házigazdák javára.

Szombaton este a Bikákon volt a sor, hogy bizonyítsanak. A KSE ezúttal Marosvásárhely csapatát „látta vendégül” a csíkszeredai Vákár Lajos jégpályán. A kézdivásárhelyi fiúk „a legjobb védekezés a támadás” elvéből kiindulva fergeteges rohammal kezdték a játékot, így rövid időn belül az eredményhirdető-tábla 5-0-t mutatott a javukra. A Bikák játékán látszott a tavalyi bajnokságon alatt szerzett tapasztalat, így a 21-4 arányú győzelmük senkinek nem okozott meglepetést.


2005-09-27

Bajnokság indul!

Összesen 14 csapat nevezett be az idei amatőr jégkorongbajnokságra – számolt be Máthé Zsolt szakosztályvezető a szeptember 21-i, Csíkszeredában megtartott jégkoronggyűlésen hozott döntésekről. A csapatok két csoportra osztva versenyeznek. Az A-csoportban a gyergyószentmiklósi Pingvinek, valamint a csíkszeredai Fortunato, Autosport, Amigo (öregfiúk), Madaras és Medvék csapatai mérik össze tudásokat, a B-csoportban Csíkkarcfalva, Csíkszentdomokos, a csíkszeredai Terra Dominó, Csíkdánfalva, a gyergyószentmiklósi és a csíkszeredai ISK, a csíkcsomafalvi Skorpiókkal lesznek a kézdivásárhelyi Bikák ellenfelei. A bajnokság november 7-én rajtol, remélhetőleg addigra a kézdivásárhelyi műjégpálya is üzemképes lesz, és a meccseiket hazai közönség előtt is játszhatják a Bikák. Jó hír, hogy a KSE-nek sikerült leigazolnia a csíkszeredai ifjúsági válogatott kapusát, Csomortáni Botondot.

Ugyanakkor tervben van egy gyerekbajnokság megszervezése is, így az 1992-93-ban, az 1994-95-ben és az 1996-97-ben született kézdivásárhelyi gyerekek nemcsak az országos, hanem Hargita megye bajnokságban is jelen lehetnek.


2005-09-20

Nyertek a Bikák!

Vasárnap a Csíkszeredai Sportklub öregfiú együttese meghívásának tettek eleget a kézdivásárhelyi Bikák. A barátságos mérkőzés, amelyre a Vákár Lajos műjégpályán került sor, igazi KSE-bravúrral ért véget. A KSE csapatának keretét 12 játékos és két kapus képezte.

Máthé Zsolt szakosztályvezető a Bikák két új játékosának kimagasló teljesítményét hangsúlyozva kiemelte: habár a hálóőrök a csíki Hockey Club játékosai – egyikük az ifjúsági válogatott tagja, a másik pedig a sportklub tartalék kapusa –, már tárgyalásokat folytatnak a leigazolásuk céljából.
Sokat jelentett a Bikák számára a játékidő első harmadában megszerzett 3 gólos előny, hiszen a háziaknak a második harmadban is csak (lesből pontozva!) 5-2-re sikerült javítani a helyzetükön. A Bikák a mérkőzés végére lazítottak egy keveset, de a győzelmükön azonban már ez sem változtatott, a végeredmény 8-4 lett a javukra.
A jövő héten újabb edzőmérkőzésre kerül sor, a Bikák a csíkszeredai Medvékkel csapnak össze.
Jó hírnek számít az is, hogy az új hálóőrök elvállalták a gyerekkapusok edzését, sőt mi több, hajlandóak Kézdivásárhelyre is leutazni, ha elkészül a műjégpálya.


2005-09-14

Jégre szállnak

A KSE jégkorong-szakosztályának gyerekcsoportja Csíkszeredában megkezdte az edzőmérkőzések sorát. Kedden és csütörtökön a piros mezben játszó Cápák a Steaua ellen lépett pályára. Máthé Zsolt szakosztályvezető szerint a fiúk jól kezdték ugyan a meccset, a lerohanások azonban nem bizonyultak elegendőnek, ugyanis ismét kiütközött a hálóőr területén levő hiányosság. Máthé úgy látja, a Cápák és a Steaua közti különbséget az adja, hogy a bukarestieknek állandó műjegük van, többet edzhetnek jégen, ezért jobban feltalálják magukat a pályán.

A kézdivásárhelyi Bikákról egyelőre csak annyi a hír, hogy beneveztek a Hargita megyei veterán bajnokságba.

Toborzó

A KSE jégkorong-szakosztálya 1996-’98-ban született (vagy kisebb) fiúk jelentkezését várja a serdülőcsapatba. A műjégpálya átadásáig heti két erőnléti és egy jégen való edzésre kerül sor Csíkszeredában. A szakosztály a teljes felszerelést és a szakszerű felkészítést egyaránt biztosítja. Nem hátrány, ha a gyerek gyengén vagy egyáltalán nem tud korcsolyázni. Környékbeli gyerekek jelentkezését is várják. Jelentkezni a 363 296-os és a 0723 56 95 94-es telefonon lehet Márton Sándor edzőnél.


2005-06-27

További képek a jégpályáról




 

 


2005-05-31

A csövek lerakása

 


2005-04-17

Amigo-kupán vettek részt a CápákA csövek lerakása

A Steauaval készülhetnek
Nemrég a kézdivásárhelyi gyerek-hokicsapat, a Cápák is meghívást kaptak egy Csíkszeredába tető alá hozott, nemzetközi gyermekjégkorong-tornára. A Mezey Imre által szervezett az Amigo Star-kupáért kiírt vetélkedő két korcsoportot, 12 és 10 éves gyerekeket vont be a versenybe. A bajnokságon a székesfehérvári Alba Volán, a galaci Dunărea, a gyergyói Progym Boystar, a bukaresti Triumf és Steaua, a gyergyóalfalusi Bucsin, illetve a házigazdák három együtteseivel mérték össze tudásukat a kézdivásárhelyiek. A mérkőzések április 8-10. között zajlottak.

Kézdivásárhely csapata a következő összetételben állt pályára: Fábián Richárd, Fetés Szabolcs (kapuvédők), Molnár Arnold, Bordean Levente, Csákány Gellért, László Norbert, Ivácson Zsolt, Kászoni Zsombor, Katona Tamás, Keresztes Levente, Kovács Szabolcs, Márton Hunor, Máthé Zoltán, Molnár Hunor, Szabó Dénes, Turóczi Sándor, Tóth Botond, Ignác Szabolcs, Valentincik Áron; Márton Sándor, Bakk Mihály (edzők).
Gyerekeink ezúttal sem tudták érezni a győzelem ízét, ám góllövését annál inkább, hiszen a csíkszeredai 2-es számú Sportiskolával szemben egy, a Steaua ellen három, Gyergyószentmiklós ellen pedig szintén egy találatot értek el, s a játékuk is látványos javulást mutatott.
– A gyerekek kiválóan szerepeltek – összegezte a turné eredményeit Máthé Zsolt szakosztályvezető. – Látszott az egyhetes edzőtábor eredménye, a csíkszeredai szakemberek szerint, ha saját jégpályánk lesz, egy év múlva ellenfeleink felköthetik a gatyájukat.
A torna végén a Cápák a Steaua otthonába kaptak meghívást, a barátságos edzőmérkőzésekre a szünidőben kerül sor.
(dimény)


2005-03-14

Székelyföldi amatőr bajnokság

Újabb mérkőzésre került sor szombaton az első székelyföldi amatőr jégkorongbajnokság keretén belül.
A csíkszeredai Vákár Lajos műjégpályán a Kézdivásárhelyi Bikák és a Csomafalvi Skorpiók csaptak össze.

Nagyon rányomta bélyegét a Bikák teljesítményére a gyenge jelenlét. A csapat kénytelen volt két sorral végigjátszani a tétmérkőzésnek számító meccset. Ennek meg is volta a látszata, ugyanis a Bikák 9-4-re maradtak alul a Skorpiókkal szemben.
A csapat felállása a következő volt : Zavaszki Attila ( kapus), Máthé József (1), Tikosi Ottó (3), Balogh László, Váncsa Huba, Bojan, Hella Zoltán, Bakk Mihály, Opra Botond, Márton Sándor, Máthé Zsolt, Lénárt Adolf, Mátyás Csaba.
Vasárnap a gyerekcsapat – a Cápák – szintén Csíkszeredában tartottak edzést. A szakosztály nagy hangsúlyt fektet az ifjúság felkészítésére: a vakációban egy hetes csíkszeredai edzőtáborra is sor kerül. A tábor költségeit a szponzorok és szülök állják. Támogatásukat ezúton köszöni meg a vezetőség.


2005-03-07

Székelyföldi amatőr hokibajnokság

Folytatódik az első székelyföldi amatőr jégkorongbajnokság. A vetélkedőn 13 csapat indult a Csíki- és Gyergyói-medencéből, illetve Háromszékről, de a bajnokság közepén a gyergyócsomafalvi Délhegy visszalépett.

Szombaton a Vákár Lajos műjégpályán a Csíkszeredai Old Bulls – Kézdivásárhelyi Bikák mérkőzésére került sor.
A mérkőzés első harmadában a Bikáknak sikerült háromszor is a házigazdák hálójába lőni a korongot. A csíkiak sem hagyták magukat, az első harmad 4-3-ra végződött a házigazdák javára.
A második harmadban a házigazdák lendültek támadásba, kapuba küldve egy párszor a korongot. A KSE csapata sem maradt le a pontozásban egymás után ütött 3 gólt. A második harmad 10-5–re végződött.
A mérkőzés végén már mindkét fél részéről érződött a fáradtság. A Csíkszeredai Old Bulls az öreg bikákra jellemző tapasztaltsággal 18-9-re győzte le Kézdivásárhely „ifjú” csapatát.
A Bikák felállása: Csurulya Zoltán, Takács Levente – kapusok, Máthé József (3), Tikosi Ottó (1), Balogh László (2), Váncsa Huba, Kacsó Károly, Bordean Attila, Hella Zoltán, Bakk Mihály, Opra Botond, Szőcs Csaba, Demeter Csaba (3), Máthé Zsolt.
Vasárnap a gyerekcsapaté volt a Vákár Lajos pálya, a Cápák ugyanis kitartóan és heti rendszerességgel edzenek. A szakosztály tervei közt a szponzorok és szülök támogatásának köszönhetően egy a vakációban szervezett egyhetes edzőtábor megszervezése szerepel ugyancsak Csíkszeredában a gyerekcsapat részére.
(dimi)



2005-02-21

Szoros harc Karcfalván

Szombaton 17 órakor a székelyföldi amatőr jégkorongbajnokság keretében, a csíkkarcfalvi műjégpályán a kézdivásárhelyi Bikák a helyi jégkorong-csapattal mérték össze erejüket. A mieink szoros küzdelemben maradtak alul: habár a játszma első felében a házigazdák három góllal vezettek, a KSE összeszedte magát és egyre csökkentette a hátrányt. A mérkőzés 4-2-re végződött a csíkkarcfalviak javára.

A nagycsapat mérkőzése után Csíkkarcfalva és Csíkdánfalva közös ifjúsági válogatottja mérte össze erejét a KSE hasonszőrű csapatával. A KSE „cápái” két generációval, az I-IV és V-VI osztályosokkal léptek jégre, és 12-0 arányban maradtak alul.


2005-02-16

Székelyföldi amatőr hokibajnokság

Továbbra is zajlik az első székelyföldi amatőr jégkorongbajnokság, amelyen Csíki- és Gyergyói-medencéből, illetve Háromszékről 12 csapat vesz részt. A KSE csapata, a Bikák továbbra is őrzi utolsó előtti helyét.

Eredmények: Kézdivásárhelyi Medvék – Kézdivásárhelyi KSE 12–3 (2–1, 6–2, 4–0) pontszerzőink Tikosi (2) és Deme.
Kézdivásárhely – Dánfalva 4–4 (1–1, 2–1, 1–2) Tikosi (2), Balogh és Máthé. Madaras – Kézdivásárhely 9–0 (2–0, 5–0, 2–0).

A rangsor állása:
1. Pingvinek 17 15 0 2 172–42 30
2. Old Bulls 16 13 1 1 115–39 27
3. Autosport 15 12 1 2 91–35 25
4. Fortunato 12 11 1 0 123–14 23
5. Madaras 18 11 1 6 98–61 23
6. Medvék 17 8 1 8 65–8 17
7. Alfalu 14 7 1 6 63–40 15
8. Csíki ISK 15 7 0 8 74–67 14
9. Dánfalva 20 4 1 15 64–148 9
10. Cs. Skorpiók 15 3 0 12 46–106 6
11. Kézdivásárhelyi Bikák. 17 1 1 15 41–173 3
12. Karcfalva 14 0 0 14 19–155 0

A bikák legközelebb szombaton (február 19.) Csíkkarcfalva ellen lépnek jégre, 10 órától Karcfalván. A mérkőzésre ingyenes a belépés.
A gyerekcsapat is játszott két mérkőzést a múlt hét végén. Szombaton Csíkmadaras csapatától a Cápák 12-3-ra kaptak ki, míg vasárnap a Csíki ISK ellen 65-1 arányban maradtak alul.
(dimi)


2005-02-07

Székelyföldi amatőr hokibajnokság

Újabb mérkőzéseket hitelesítettek az első székelyföldi amatőr jégkorongbajnokságban. A vetélkedőn 13 csapat indult a Csíki- és Gyergyói-medencéből, illetve Háromszékről, de a bajnokság közepén a Gyergyócsomafalvi Délhegy visszalépett.
Csíki ISK – Kézdivásárhely 8–7 (3–2, 3–1, 2–4) Máthé József 3, Tikosi Ottó 2, Váncsa Huba és Szőcs Csaba.
Alfalu – Kézdivásárhely 5–0 (2–0, 2–0, 1–0)
Csíkszeredai Old Bulls – Kézdivásárhely 5–0 (2–0, 2–0, 1–0)
A rangsor:
1. Fortunato 11 10 1 0 112–13 21
2. Old Bulls 12 10 1 1 91–27 21
3. Autosport 12 9 1 2 69–32 19
4. Pingvinek 11 9 0 2 127–33 18
5. Madaras 12 7 1 4 71–52 15
6. Alfalu 11 6 1 4 58–33 13
7. Medvék 12 5 1 6 35–56 11
8. Csíki ISK 12 5 0 7 58–57 10
9. Dánfalva 11 3 0 8 34–79 6
10. Cs. Skorpiók 11 2 0 9 32–89 4
11. Kézdivás. 12 1 0 11 32–122 3
12. Karcfalva 11 0 0 11 12–131 0
A Gyergyócsomafalvi Délhegy visszalépett a bajnokságból.

Vereség hazai pályán

Szombaton és vasárnap a KSE jégkorongcsapata első alkalommal játszhatott hazai pályán a székely amatőr bajnokságon keretében. A Fortuna azonban ezúttal nem kedvezett a Bikáknak, szombaton a csíkszeredai Autósporttól 1-12-re, míg vasárnap a gyergyószentmiklósi Pingvinektől 1-16-ra kaptak ki.

Felhívás
Szombatra, február 12-re a KSE hoki szakosztálya szurkolókat toboroz a Sportklub-Steaua mérkőzésre. Az érdeklődők Deme Lászlónál a 0740 207 511-es, Máthé Zsoltnál a 0723 120 536-os, illetve a Kóborló vendéglőben, vagy Köncei Árpádnál a 0744 146 883-as számokon iratkozhatnak.
(dimi)


2005-01-17

Cápák a jégen

A KSE-Bikák szombaton a csíkmadarasi Bomilakt csapatával mérték össze erejüket. Annak ellenére, hogy a Bikák ezúttal szép számban jelentek meg, a két alapember – Váncsa Huba és Kádár János – hiánya az eredményen is megmutatkozott. Máthé Zsolt szakosztályvezető véleménye szerint a mérkőzés jól kezdődött ugyan, a csapat jól játszott, de a kapusaink nem legjobb formájukat hozták. A végeredmény 12-3 lett a Bomilakt javára.
A Bikák felállása: Csurulya, Zavaszki – Máthé J., Tikosi, Balogh, Márton, Bakk, Kacsó, Lénárt, Deme, Demeter, Hella, Mátyás, Szőcs, Sípos, Szabó, Bordean.
Máthé reménykedik abban, hogy a kedvező időjárás lehetővé teszi egy jégpálya kialakítását idehaza is, akkor viszont lehetőség adódik hazai pályán lejátszani a hátralévő meccseket, a kézdivásárhelyi közönség örömére.

Vasárnaponként zajlik a gyerekek edzése. Márton Sándor edző 40 gyermekkel foglalkozik. Az ifjúsági csapat (fotó), a Cápák egyelőre egyórás játékidővel készül az edzőmérkőzésekre. A közeljövőben a csíkszeredai Mezei János edző ifjúsági csapatával játszanak.
(dimi)

A reklámdíj teljes mértékben az ön által kiválasztott sportág fellendítésére irányul.

Bővebben...

© Copyright 2003-2008 - www.kezdise.com - Kézdivásárhelyi Sportegyesület (KSE).
Minden jog fenntartva!
 
 
Search Engine Submission