Hírek

Legfrisseb hírek . Asztalitenisz Atlétika Bárkózás Cselgáncs Fitnessz Gokart Hegymászás Jégkorong Karate Kézilabda Kosárlabda Labdarúgás Sakk Sí-hódeszka Teke KSE közgyülés . 2004 2005 2007 Arhívum 2004 . Január Február Március Aprilis Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December       Arhívum 2005 . Asztalitenisz Atlétika Cselgáncs Fight Fitnessz Gokart Hegymászás Jégkorong Karate Kézilabda Kosárlabda Labdarúgás Lábtoll-labda Modellezés Sakk Sí -hódeskázás Teke KSE napok 2005   Arhívum 2006 . Asztalitenisz Atlétika Autósport Cselgáncs Fitnessz Hegymászás Jégkorong Karate Kézilabda Kosárlabda Labdarúgás Sakk Sí -hódeskázás Teke Uszás KSE napok 2006

2005-07-04

Hegyikerékpár-maraton Medgyesen

A Speo Alpin hegymászó és barlangász szakosztály két kerékpárosa, Makkai Olivér és Pálházi Róbert június 24-25-én a Medgyes 2005-ös elnevezésű hegyikerékpár-maratonon tette próbára képességét. A versenyre az ország minden részéről és külföldről is érkeztek benevezők, így a startvonaltól egy mintegy 60 fős csapat rajtolt. Makkai az 50 kilométeres távon a középmezőnyben végzett. Társa, Pálházi sem panaszkodhat, az 1500 méteres szintkülönbség és a 80 kilométeres táv ellenére szintén középmezőnyben zárta a versenyt. Teljesítményűkhez gratulálunk!

2005-05-14

Kézdivásárhelyiek a rodostói magyar szentélyben
Kerékpárral Törökországban

Orbán Istvánban, Pálházi Róbertben, Gál Lászlóban, Makai Olivérben és Zsögön Antalban, a kézdivásárhelyi Speo Alpin Egyesület oszlopos tagjaiban 2004 őszén fogalmazódott meg először egy törökországi biciklitúra ötlete. A kalandvágytól fűtött fiatalok május 13-án, az idei KSE-napok nyitányaként pattantak nyeregbe és karikáztak ki a városból – igaz, immár Makai Olivér nélkül, aki időközben katonai behívót kapott. A kis csapat élményekkel telítve, 2300 kilométernyi bicikliúttal a háta mögött, huszonegy nap után, június 5-én ért haza.

A fiúk exkluzív interjúban számoltak be viszontagságaikról.

– Nem voltak kételyeitek a terv megvalósítását illetően?
– Már amikor szervezkedni kezdtünk, elhatároztuk, hogy ha kell, tűzön-vízen keresztülvisszük a tervünket. Eleinte a támogatók keresgélésekor merültek fel aggályok, de vállalkozó kedvünk nem lankadt. Amikor viszont a Sinkovits stadionban összegyűlt népes közönség előtt a tiszteletkör megtételére készültünk, csak arra tudtunk gondolni, hogy a teljes felszereléssel, ami 50 kilónál is többet nyomott, nehogy hanyatt vágódjunk. A búcsúzkodás nagyon nyomasztó volt, csak akkor könnyebbültünk meg, amikor már csak az útra és a kerékpárra kellett figyeljünk.
– Az időközönként kapott értesülések alapján az volt az érzésünk, hogy hihetetlen tempóban haladtok.
–Úgy számoltuk, hogy naponta 140 kilométert kell megtennünk, s ezt a kisebb-nagyobb akadályok ellenére sikerült is megvalósítani. Természetesen a visszaút során már lankadt a lelkesedésünk, és az idő sem szorított annyira, így egy kissé lazítottunk.
– Milyen nehézségekbe ütköztetek?
– Hihetetlennek hangzik, de egyszer tévedtünk el csak, de már az első nap: Zágonban. Volt részünk jócskán gumidefektben, minden nap legalább háromszor kellett kereket foltoznia valamelyikünknek, főleg Gállt kísérte végig a balszerencse, azonkívül kisebb kerülőkre is kényszerültünk. Néhol még a szélsőséges időjárás okozta természeti katasztrófák is lassították a haladásunkat. A Siriu-völgyében a forgalom teljesen le volt zárva, de mivel senki nem volt a közelben, a tiltó táblák ellenére nekivágtunk a völgynek. A földcsuszamlások végett az egyik szakaszon csak kézben tudtuk átcipelni a kerékpárokat, olyan hatalmas volt a sártenger.
– Hogy boldogultatok a határátkelőknél illetve az idegen nyelvekkel?
– Az első határt május 17-én léptük át Vama Veche-nél, de sem akkor és sem később nem volt gond a határőrökkel. A bolgár nyelvtudásunkkal nem arattunk nagy sikert, Orbán István azonban jól boldogult a törökkel, a hétköznapi kifejezéseket mindig tudta. Bulgáriában a helységtáblákkal gyűlt meg a bajunk, hiszen a kisebb települések neve csak cirill betűkkel van kiírva, ami nekünk hieroglifának számított. Az angol és a német nyelvtudásunknak azonban mindenhol hasznát vettük.
– Milyen fogadtatásban részesültetek Rodostóban?
– Rodostó volt az egyetlen hely, ahol – Beder Tibornak köszönhetően – már előre biztosítva volt a szállás, s a fogadtatás nem hazudtolta meg a mondást, miszerint a török és a magyar testvérek. A török vendégszeretet példaértékű lehetne minden nemzet számára. Meglepetésünkre a Rákóczi-múzeumban az igazgató tökéletes magyarsággal beszélt, állítása szerint naponta 40-50 magyar turista fordulja meg magát nála, és tőlük tanulta meg Rákóczi nyelvét. A múzeumlátogatás igazi élmény volt, a világ minden részéről odalátogató magyarok koszorúi nemzetünk szentélyévé varázsolták az intézményt. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy emlékkopjafáinkat Mikes szobra mellé helyezhettük.
– A vártnál korábban értetek haza...
– Nyolc nap alatt érkeztünk meg úti célunkhoz, Rodostóba, ott illetve Isztanbulban összesen három napot töltöttünk, aztán a terv szerint a lekerékpároztunk a Dardanellákhoz is. A hazafelé út 10 napig tartott, azért értünk hamarább haza, mert ki kellett hagyjuk a transzfogarasi kerülőnket, ugyanis a jégtorlaszok miatt le volt zárva az út.
– Hogyan értékelitek a túrát?
– Sikerrel jártunk, egészségben értünk haza. Öregbítettük városunk hírnevét, népszerűsítettük a kerékpározást, elégedettek vagyunk magunkkal. A fogadóbizottság kellemes meglepetést okozott, akárcsak az is, hogy az alatt pár nap alatt is, amíg távol voltunk, változott, szépült a város arculata. Sok helyen megfordultuk magunkat, de mindenhol büszkék voltunk kézdivásárhelyi származásunkra.
(dimény)

Háromszékről Isztambulig kerekeznek
Türc ve macar kardesir

A kézdivásárhelyi Speo Alpin Egyesület vakmerő biciklitúrájának tervét már a tavaly ismertettük olvasóinkkal, azóta az öt fiatal – Orbán István, Pálházi Róbert, Gál László, Makai Olivér, Zsögön Antal – lelkében tetterőssé váltak a kitűzött tervek. Korábbi megmozdulásaik, a Vargyasi-barlang, a Veresvíz-hegytető, a Nagy Sándor-csúcs, a Bodok-tető, a Putnai-vízesés, a Békási-szoros kerékpárral való legyőzésének túllicitálásaként még a tavaly ősszel úgy döntöttek, hogy megérett az idő egy hosszabb kerékpártúrára.

– Egy minden eddiginél hosszabb útvonalban gondolkodtunk, s hogy ideológiai töltet is adjunk a kerékpártúrának a Türc ve macar kardesir” (a török és a magyar egytestvér) jelszó égisze alatt úgy döntöttünk, felkeressük a 450 évvel ezelőtt Magyarországról elhurcolt honfitársaink utódjait, azt a falut, amelyet a Magyarországról elhurcolt elődeink alapítottak, az Isztambul melletti Macarköyt vagy Magyarfalut – számolt be lapunknak Orbán István. – Felkeressük az isztambuli Szent Benedek-templomot, ahol egykoron II. Rákóczi Ferenc fejedelem, Bercsényiné Csáky Krisztina, Zrínyi Ilona és Rákóczi József hamvait őrizték.
A bátor csapat Kézdivásárhelyről rajtol május 13-án, majd Zágon, Buzó, Vama Veche, Burgas, Dereköy, Rodostó érintésével Isztambul lesz a végállomás. A visszautat is kerékpárral teszik meg, de talán egy más útvonalon, a látnivalók kedvéért, és a tervek szerint június 16-án érkeznek haza.
A fiúk elmondása szerint nem akarnak üres kézzel Rodostóba látogatni, a több mint ezer kilométeres útjuk végén maradandó emléket szeretnének állítni ott jártuknak: „Egy emlékkopjafát helyezünk el, ha lehet, akkor a Magyar utcában. Hisszük azt, hogy mi, kárpát-medencei és a világ bármely táján élő magyarok csak addig élhetünk, amíg egymásra emlékezünk.”
Fiúk, jó utat!
(dimény)