Március 13-án a Vigadóban két
kategóriában, felnõtt és ifjúságiban
szerveztek Március15 Kupa elnevezésû svájci
rendszerû sakktornát kézdivásárhelyi,
sepsiszentgyörgyi, zágoni, alsó- és felsõcsernátoni,
valamint lemhényi játékosok résztvételével.
A tizenhat ifjúsági játékos közül
Iochom Zsolt 6,5 ponttal, hat gyõzelemmel és egy döntetlennel
bizonyult a legjobbnak, második helyen László
Botond, harmadik helyen pedig Pál Csaba végzett. Mindhárman
kézdivásárhelyi KSE sportolói. A felnõtt
kategóriában húsz résztvevõ volt.
A Március 15 serleget Kisgyörgy Elemér nyerte
hat ponttal, õt követte Kovács Árpád
és Kovács János hat, illetve öt ponttal
(mindhárman kézdivásárhelyiek). A céhes
városban legközelebb május 7-9. között,
a KSE-napok alkalmával szerveznek sakkversenyt - jelentette
be a díjak ünnepélyes átadásakor
Salamon Ferenc, a KSE sakk szakosztályának elnöke.
Akár az ön cégének a logója is lehetne
itt!
A reklámdíj teljes mértékben
az ön által kiválasztott sportág fellendítésére irányul.