Hírek

Legfrisseb hírek

KSE közgyülés

Arhívum 2004  
   
Arhívum 2005
 
Arhívum 2006
 

Decemberi arhívum  

          Asztalitenisz

2004-12-13

Dobogósak lettünk

Megyei felnőtt csapatbajnokságnak adott otthont szombaton a kézdivásárhelyi KSE-asztaliteniszterem, melyre tizennégy együttes versenyzői neveztek be. Az egész napos vetélkedő legjobbjának a sepsiszentgyörgyi Electrica együttes (Simon, Moldoveanu, Szakács) bizonyult, a dobogó másik két fokát az NMSK csapatai foglalták: a Barti Szilárd, Barti Loránd, Turóczy András összeállítású csapat, valamint Molnár László, Molnár Szabolcs és Dobolyi Aladár. A kézdivásárhelyi klub gyermekcsapatai sem vallottak szégyent, hiszen az 5. és 6. helyen végezve számos rangos és idős ellenfelet hagytak maguk mögött.

Az NSMK serdülő, ifjúsági és felnőtt versenyzői legközelebb december 17-20. között a Bukarestben megrendezendő Angelescu-emlékversenyen szerepelnek. December 16-23. között Dobolyi Aladár négy tanítványával, Kanabé Szilárddal, Veres Zoltánnal, Sylveszter Attilával és Szőcs Tamással egy, a serdülő-utánpótlásválogatott számára szervezett besztercei edzőtáborban vesz részt.

(dimény)


2004-12-06

Sylveszter ötödik lett

Az NMSK asztaliteniszezői december 6-án, a Marosvásárhelyen megrendezett, Verzár Sándor nevét viselő emléktornán - amely egyben újonc-ranglistaverseny is - bizonyíthattak. A legjobb eredményt Sylveszter Attila érte el (5. hely), Szőcs Tamás 8., Kanabé Szilárd 9., Kovács Alpár 10. és Fazakas Andrea 14. lett a ranglistán.
December 11-én, szombaton kilenc órai kezdettel a kézdivásárhelyi KSE-teremben megyei felnőtt csapatbajnokságot szerveznek. A versenyre a helyszínen 8,30-tól lehet benevezni.

(dimi)

2004-12-04

Verseny előtt

Az NMSK asztaliteniszezői december 6-án, a Marosvásárhelyen megrendezett Verzár Sándor nevet viselő emléktornán - amely egyben újonc ranglistaverseny is -bizonyíthatnak. Kívánjunk sok sikert Kanabé Szilárdnak, Szőcs Tamásnak, Sylveszter Attilának, Kovács Alpárnak és Fazakas Andreának!
December 11-én, szombaton kilenc órai kezdettel a kézdivásárhelyi KSE terem népesül be, ahol a megyei felnőtt csapatbajnokságra kerül sor. A verseny nyílt igazolt és amatőr játékosok egyaránt benevezhetnek a helyszínen 8,30-tól. A csaptok három fő és két tartalék tagot kell tartalmazzanak.

(dimi)

 

A reklámdíj teljes mértékben az ön által kiválasztott sportág fellendítésére irányul.

Bővebben...

© Copyright 2003-2008 - www.kezdise.com - Kézdivásárhelyi Sportegyesület (KSE).
Minden jog fenntartva!
 
 
Search Engine Submission